Ugrás a tartalomra

Képviselői fogadóóra, zöldség- és gyümölcsvásárral

Létrehozva
Fogadóórával egybekötött zöldség- és gyümölcsvásárt tart a következő három hétben Erdei Sándor Zsolt, a Velünk a Város önkormányzati képviselője. Az első ilyen esemény most pénteken lesz a Mátyás király úti üzletnél.
Kép

– Képviselői regnálásom óta folyamatos lakossági igény merült fel a körzetemben, hogy a helyben élők lakóhelyükhöz minél közelebb és minél kedvezőbb áron jussanak zöldséghez és gyümölcshöz – tudatta Erdei Sándor Zsolt. 

Elmondta, a vásáron burgonya, hagyma, alma biztosan lesz, ám – tette hozzá – ezen felül is várható, hogy bővül a termékpaletta.

Az egymást követő három pénteken megrendezendő piacot két alkalommal a választókerület legfrekventáltabb pontján tartják: október 29-én és november 12-én a Mátyás király úti Reál-Alfi üzlet parkolójában, míg november 5-én a Jókai általános iskola parkolójában várja a vásárolni és/vagy beszélgetni vágyókat. 

A politikus felhívta a figyelmet: utcafórumait délután 4 és 6 között tartja, ám a vásárok már 3 órától kezdetüket veszik, és ugyancsak 6-ig tartanak.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.