Ugrás a tartalomra

Kérdése van a részvételi költségvetéssel kapcsolatban? Tegye fel személyesen!

Létrehozva
A következő egy hétben városszerte több alkalommal és helyszínen települnek ki a Részvételi Iroda és a különböző részvételi pontok munkatársai. Laptoppal a kezükben és segítő szavakkal felvértezve várják a miskolciakat, hogy benyújthassák a saját elképzelésüket: szerintük hogyan lehetne a legjobban elkölteni a részvételi költségvetés 15 millió forintját?

Mint arról korábban írtunk, július 31-ig tart a részvételi költségvetés "ötletgyűjtő" fázisa, amikor is bármely 16. életévét betöltött miskolci ötletet nyújthat be a https://tervezzukmiskolcot.hu/ részvételi költségvetés aloldalán keresztül: ő mire és hogyan költené el azt a kategóriánként 5-5-5 millió forintot, amit erre a célra különített el a város a költségvetéséből.

Kép
Fotók: Mocsári László

Kovács Kamilla civil részvételi referens elmondta, hogy bár egyre több érkezik be a három megjelölt kategóriában – Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc, Közös tereink –, az a tapasztalatuk, hogy sokaknak kérdései merülnek fel, esetleg hezitálnak és emiatt nem merik beregisztrálni az ötletüket.

Kép

Ezekre a dilemmákra jelenthetnek megoldást a kitelepülések, amelyek során a szakemberek válaszolnak bármilyen felmerülő kérdésre, vagy akár helyben, laptopon keresztül segítenek egy adott ötlet regisztrációjára a https://tervezzukmiskolcot.hu/ honlapon keresztül.

Kép

Csütörtökön elindultak a kitelepülések, ezúttal a Szinva teraszon és az Avas városközpontban. Azonban ezeket követően is lehetőség lesz személyesen kérdezi és ötletet regisztrálni, a következőek szerint:

Avas városközpont, posta 07.15. 9:00 - 12:00
Szinva terasz 07.15. 9:00 - 12:00
Avas városközpont, posta 07.18. 15:00 - 18:00
Szinva terasz 07.18. 15:00 - 18:00
Balázs Győző tér 07.19. 15:00 - 18:00
Ady Endre Művelődési Ház - üzletsor 07.19. 15:00 - 18:00
Balázs Győző tér 07.20. 9:00 - 12:00
Ady Endre Művelődési Ház - üzletsor 07.20. 9:00 - 12:00
Balázs Győző tér 07.21. 15:00 - 18:00
Ady Endre Művelődési Ház - üzletsor 07.21. 15:00 - 18:00

 

 

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.