Ugrás a tartalomra

Készülnek a nyitásra a Barlangfürdőben

Létrehozva
A pénteki nyitásra készülnek a Barlangfürdőben. A medencéket kitakarították és újra feltöltötték vízzel. Néhány nap múlva minden készen áll majd a vendégek fogadására. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Mint arról korábban beszámoltunk, a Miskolctapolcai Barlangfürdő október 10-e óta nem fogadott vendégeket, a rezsiköltségek brutális drágulása miatt ugyanis az üzemeltetése kigazdálkodhatatlanná vált. A városvezetés korábban az átmeneti működési szünet mellett döntött. Hétfőn azonban példamutató összefogást jelentett be a város: a miskolci önkormányzatnak és a helyi vendéglátós és a turisztikai vállalkozásoknak köszönhetően továbbra is nyitva maradhat a nemzetközi hírű fürdő. A legújabb fejleményeket egy rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be a Városházán, ahol elhangzott: Miskolc példát mutatott, hiszen az önkormányzat és a turisztikai vállalatok összefogásának és anyagi hozzájárulásának köszönhetően a Barlangfürdő tovább üzemelhet. 

Péntektől ismét várják a fürdőzni vágyókat a nemzetközi hírű Barlangfürdőben. A nyitásra így már kedd reggel gőzerővel elkezdtek készülni. 
- Nagy örömünkre szolgál, hogy pénteken 9 órakor ismételten megnyithatjuk a nagyközönség előtt a Miskolctapolcai Barlangfürdőt. Természetesen mindent elkövetünk, hogy rendben, nagy tisztaságban, a felújításokat követően nyithassunk. A medencéket kitakarítottuk, újra feltöltöttük. Várjuk a fürdőzőket ebben a csodálatos környezetben – nyilatkozta a Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft ügyvezetője a Miskolc Televíziónak. 

Kép

Az újranyitás a korábban bejelentett csoportos létszámcsökkentést is érinti. 
- Október elején 110 dolgozó kapta meg az értesítést a csoportos létszámleépítésről. Mindannyiuknak tart még a munkaviszonya. Ez azt is jelenti, hogy azok, akik a Barlangfürdőben dolgoznak, a továbbiakban is munkavállalóink maradnak, tehát ők nem fognak kapni semmilyen további értesítést a munkaviszonyuk megszűntetésével kapcsolatosan – tájékoztatott Németh Judit. 

Kép

A Barlangfürdő október 28-án, pénteken reggel 9 órakor nyitja ki újra kapuit a vendégek előtt. A fürdő minden nap este 6 óráig tart nyitva, az Aquaterápia pedig reggel 8 és délután 4 óra között várja a fürdőzni és feltöltődni vágyókat. A hétvégére már színes halloweeni programokkal készülnek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.