Ugrás a tartalomra

Kevesebb lesz idén a hazai dinnye

Létrehozva
A szakemberek szerint a termelők azért még így is ki tudják majd elégíteni a belföldi fogyasztási igényeket.
Kép
Hazai dinnye a Búza téri piacon 2020-ban. Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos


A Magyar Dinnyetermelők Egyesületének közleménye szerint bár az ültetés még nem ért véget, azonban becslések szerint 20-30 százalékkal zsugorodhatott a termőterület. A kereskedőknek ezért azt javasolják, hogy kezdjék el idejében az egyeztetéseket a zökkenőmentes áruellátás érdekében. 

Az árakról nem közöltek pontosabb becslést, de azt már most tudni, hogy a termelési költségek jelentős emelkedése 30 százaléknál nagyobb áremelést is indokolhat. 

Az egyesület abban bízik, hogy a dinnye ennek ellenére elérhető termék marad, de a gazdáknak - mint írták - olyan árat kell kapniuk, hogy megérje folytatniuk a munkát. Ha nem így lesz, akkor szerintük a következő években újabb visszaesésre kell készülni. A dinnyeszezonig nincs sok hátra, a sárgadinnyét már a jövő héten elkezdhetik szedni, ha jó lesz az idő. A boltokba várhatóan június második hetében jutnak el az első szállítmányok - tették hozzá.

Ez is érdekelhet

zártkert
Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa
BelföldGazdaság
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése.
A Benjamin ciklon tart felénk, ilyen időt hoz a nemzeti ünnepen
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen, csütörtökön - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.
Iskolaépületbe csapódott egy távolsági busz Szolnokon – huszonhárman megsérültek
BelföldBaleset
A gimnázium tájékoztatása szerint tanulók és a munkavállalók épségben úszták meg a balesetet, a sérültek a buszon utaztak, illetve egyikük egy gyalogos volt.
Hamisítatatlan őszi időt tartogat a szerda
Belföld
Országosan akár húsz fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála, ám térségünkben ennél továbbra is hűvösebb várható.