A világsajtóban olyan találgatások láttak napvilágot, amelyek szerint meghalt Kim Dzsongun észak-koreai vezető, vagy legalábbis kómában van – írja a HVG. A pletykák alapját japán és kínai sajtóértesülések jelentik. Sem Phenjan, sem az észak-koreai állami hírszolgálat nem közölt információt Kim haláláról, illetve sem a dél-koreai, sem az amerikai hírszerzés nem tud az állapotáról biztosat – vagy legalábbis nem hoztak nyilvánosságra információkat.
Annyi biztos, hogy a Kim Dzsongun egészségi állapotát illető találgatások azután kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Irszen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott az Észak-Koreában a legnagyobb ünnep. Ugyanakkor alkalmanként előfordul, hogy észak-koreai állami vezetők hetekre vagy akár hónapokra eltűnnek a nyilvánosság elől, volt már erre példa Kim Dzsongun esetében is.
A Reuters hírügynökség úgy értesült, Kína egészségügyi szakértőket és kormányzati tisztségviselőket küldött Phenjanba.
Április 21-én készült műholdfelvételeken egy vonat látható egy észak-koreai üdülőfaluban – egyes elemzők szerint a vonat Kim Dzsongun magánszerelvénye.