Ugrás a tartalomra

Kis késéssel, de idén is megkezdődött az aratás

Miskolc TV/minap.hu
Utoljára módosítva
2020. július 10. péntek 12:06
A Miskolc környéki földeken elkezdődött a betakarítás. Már sok helyen levágták a repcét, most a kalászosok felé indultak a kombájnok. A kiszámíthatatlan, sokszor viharos, esős időjárás nem kedvez a munkának.
Fotó: MiNap-archív

Az idei évben később kezdődtek a munkálatok a földeken. Molnár Csaba, ki 32 éve vezeti családi gazdálkodását, úgy nyilatkozott, hogy őt is késleltették a munkában a záporok, zivatarok.

 „A csapadék nagyon későn jött, ami a kukoricának és a napraforgónak kedvezett, de a búzának már most nem tesz jót, az árpát pedig egy hete legalább be kellett volna takarítani. Ez némi gondot okoz, de egyébként a mennyiség bejött, csak későn.”

Taskó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Agrárkamara elnöke a Miskolc Televízió Híradójában elmondta, hogy az elmúlt idők szeszélyes időjárása nagyon kedvezőtlenül hatott a mezőgazdaságra.

 „Nagyon sok gazdálkodói panasz érkezett be a kamarához a belvizek kapcsán, elakadoznak a kombájnok, emiatt nem fognak tudni aratni. Különösen Bodrogköz, Taktaköz és dél- Borsod területei érintettek.”

Az elnök kiemelte azt is, hogy a tavalyi évhez képest rosszabb minőségű és mennyiségű terményt sikerült learatni, ezért az egyes gabonaféléknél, - mint például a repce - áremelkedés várható. Az őszi árpa 60-70 százalékát már betakarították, az aratások folyamatosak a megyében, így az utakon is gyakrabban fordulnak elő munkagépek, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a közlekedők fokozott figyelmét és türelmét kéri.  

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!