Ugrás a tartalomra

Kitakarították az avasi pincesorok környékét

Létrehozva
Az avasi csapadékvíz elvezetés projekt részeként virágültetéssel egybekötött szemétszedési akciót tartott szombaton a MIKOM Nonprofit Kft. a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület közreműködésével. A szemléletformáló program célja az volt, hogy felhívják a lakosság figyelmét a környezettudatosságra.

Az érdeklődőket Serbán Zsolt, a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület elnöke várta a Bortanya előtt. A résztvevők a Nagy-Avas Felső sort, a Pázmány sort, a Latabár sort, a Lajos sort, a Petőfi sort, a Horváth tetőt, illetve az Amfiteátrumot és környékét járták végig, és gyűjtöttek össze mintegy 6 köbméternyi szemetet. A szemétszedési akcióban negyvenen vettek részt, őket a takarítás végeztével szörppel és szendviccsel vendégeltek meg.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az Avasi pincesorok idén nyáron már számos rendezvény helyszínéül szolgáltak, a Kvaterkák által élettel teltek meg, ezáltal továbbvitték a hely hírnevét. A területen a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítésével tovább javul az infrastruktúra. A TOP-6.3.3-16-MI1-2017-00003 azonosító számú, „Avas északi oldal csapadékvíz elvezetés fejlesztése” című projekt 100%-os mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Ez is érdekelhet

Jön a keleti rangadó: Nyíregyháza - DVTK
MiskolcSport
A Diósgyőr a keleti rangadón lép pályára. A Nyíregyháza SFC vendége lesz a DVTK.
tűzoltó Miskolc
Tűz volt egy családi házban Miskolcon - tűzoltók, mentő a helyszínen
MiskolcHavaria
Az Andor utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra péntek este.
A párharc folytatódik. Fotó: magánarchívum
DVTK Jegesmedvék - DEAC: a hetedik meccs dönt majd
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés: egyenlítettek a hajdúságiak.
Hajrá diákok! Hajrá diákolimpia!
MiskolcSport
Az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az V-VI. korcsoportos kosárlabda „B” diákolimpia országos döntője, Miskolcon.