Ugrás a tartalomra

Kiváló teljesítmény – elismerés miskolci intézmények diákjainak

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. november 26. kedd 16:40
Szorgalmukat, tehetségüket, tanulmányi munkájukat és többek között a közösségért végzett tevékenységüket ismerték el a városháza dísztermében rendezett ünnepségen. Több mint negyven diák kapott idén elismerést.

Sóron Dávid András a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium másodéves tanulója. Miskolcról a budapesti Készenléti Rendőrséghez helyezték. - Ez a díj nagymértékben a tanáraimnak köszönhető, ha nincs az ő felkészítésük, akkor én most nem állhatnék itt – nyilatkozta Dávid a díjátadó után.

Moldován Vivien a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója. Már végezett cukrász, ebben a tanévben pedig érettségit szerez majd. - Nagyon örülök ennek a díjnak, tavaly is kaptam egyet, így még inkább örülök annak, hogy már másodszor ismerték el hozzáállásomat és szorgalmamat.

- Ezekkel az elismerésekkel azt szeretnénk megmutatni a miskolci intézményekbe járó diákoknak, hogy van értelme tanulni. Erről Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője nyilatkozott portálunknak. - Fontos a tanulás, és fontos az az elismerés is, amit Miskolc biztosítani tud. Szeretnénk ennek városi szinten is nagyobb hangsúlyt és nagyobb nyilvánosságot adni. Nagyon sok értékes embert ismerhettünk meg itt, akik csodálatos eredményeket érnek el a sportban, a művészeti életben, humán és reáltárgyakban egyaránt. Országos eredményeket elérő sportolóink és tanulóink vannak, akikre büszkék vagyunk – mondta Miskolc jegyzője.

A DÍJAZOTTAK TELJES LISTÁJA

Kiss Fanni

Az Avasi Gimnázium tanulója kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet, mely dicséretes szorgalommal párosul. 10., és 11. évfolyam végén angol nyelvből előrehozott érettségi vizsgát tett közel 100%-os teljesítménnyel. Szintén ugyanilyen teljesítménnyel sikeresen teljesítette francia nyelvből is az előrehozott érettségi vizsgát. Országos tanulmányi versenyeken is kimagasló eredménnyel szerepelt: angol nyelvű vitaversenyen csapatával és egyéniben is 1. helyezést ér el, így Fanni képviselte hazánkat Szlovéniában, ahol 3. helyezett lett. Kiváló sportteljesítménnyel is büszkélkedhet, Aerobic Diákolimpián csapatával az előkelő 3. helyet sikerült megszerezniük.

Kaposvári Péter Gergő

Kaposvári Péter Gergő fiatal kora ellenére már több országos verseny döntőse, aki kiemelkedő teljesítményével öregbíti az Avasi Gimnázium és ezzel Miskolc jó hírnevét. A Less Nándor Országos Földrajzverseny 1., a Kosáry Domokos Történelemverseny 9. és a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai tanulmányi verseny alkalmazás kategóriájának 16. helyezettje. Péter tehetsége mellett kivételes szorgalommal és céltudatossággal is rendelkezik. Az intézmény büszke diákja teljesítményére, korosztályának legjobbjai közé tartozónak érzi elért eredményei alapján.

Schadt Martin

Schadt Martin évek óta rendszeres résztvevője a különböző tanulmányi versenyeknek. Számos városi és megyei eredménnyel büszkélkedhet. A városi Babits Mihály szavalóverseny 1. helyezettje. Az Édes Anyanyelvünk versenyt megnyerve szülővárosát és megyénket képviselte a Kárpát-medencei döntőben, ahol különdíjban részesült. Martin a Diósgyőri Gimnázium diákszínpadának is meghatározó tagja, mindezek mellett szép eredményeket ért el a kajak-kenu sportágban is.

Szávai Kinga

Szávai Kinga, a Diósgyőri Gimnázium diákja kitűnő tanulmányi eredménnyel és általános nevelőtestületi dicsérettel fejezi be tanulmányait minden tanévben. Tanulmányi versenyeken szép eredményeket ér el, ennek köszönhetően a MATEHETSZ tehetséggondozó programjába is bekerült. Az iskola diákszínjátszó szakkörének lelkes tagja. Társaival városi első helyezetést értek el, az Országos Diákszínjátszó Egyesület versenyén pedig csapattársaival a közönségdíjat is elnyerték. A zsámbéki Harry Potter verseny első díját is elhozták. Intézményében az iskolaújság szerkesztőségi tagjai. Kinga sportteljesítménye is figyelemre méltó műkorcsolyában szólóban és párosban is szép eredményeket ért el.


Csécsi Marcell

Csécsi Marcell, a Földes Ferenc Gimnázium speciális matematika-fizika tagozatos tanulója, aki kiváló eredményeket ért el tagozatos tantárgyában az elmúlt években. Korán megmutatkozott érdeklődése a természettudományok irányába. Példaértékű szorgalommal és elszántsággal mélyítette tudását választott tantárgyain túl a kémia területén is. Több rangos versenyen ért el elismerésre méltó eredményeket. Országos Kémiaversenyen 5., majd az idei évben 3. helyezett, a „Keresd a Kémiát” pontverseny országos bajnoka lett.

Révész Máté

Révész Máté, a Földes Ferenc Gimnázium magántanulója, aki ismereteit, tudását magas színvonalon sajátítja el. A matematika és informatika iránti érdeklődése és tehetsége már nagyon korán megmutatkozott. A Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Versenyen 2. helyezésének köszönhetően meghívást kapott a Junior diákolimpiai válogatóversenyre. Egy évvel később ugyanezen a versenyen 4. helyezett lett, ezzel a közép-európai diákolimpia válogatóversenyen való részvételre kapott lehetőséget. Az Arany Dániel Matematika versenyt dicsérettel zárta, a Felvidéki Magyar Matematikaverseny 2. helyezettje lett.

Koleszár Domonkos

A Miskolci Herman Ottó Gimnázium diákja rendszeres résztvevője a különböző matematika versenyeknek, motivált, jó képességű, csapatban és egyéniben versenyezni szerető tanuló. A Nemzetközi Magyar Matematika Verseny 1. díját tudhatja magáénak, a Bolyai Matematikai Csapatversenyen 3. helyezést ért el kortársaival, a Kecske Kupa 4. helyezettje lett. Emellett számos országos versenyen ért el rangos elismerést. Domonkos céltudatossága kiemelkedő, határozottan fókuszál a matematika sokoldalú megismerésére. Ugyanakkor sporteredményei is elismerésre adnak okot. A Vívó Diákolimpia 2. helyezettje.

Palencsár Enikő

Palencsár Enikő végzős diák. Csillogó tehetségéhez szerény egyéniség és kiemelkedő szorgalom társul. Enikő három tantárgyból is országos eredményeket ért el. A francia nyelvet gimnáziumunkban kezdte el tanulni második nyelvként. A tavalyi tanévben a legrangosabb középiskolai tanulmányi versenyen, az OKTV-n 10. helyezett lett. Matematika tantárgyból kisdiák kora óta versenyez, az elmúlt tanév legjobb eredménye a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen elért országos 9. helyezés, illetve a Bolyai Matematikai Csapatversenyen megszerzett 5. helyezés. A történelem iránti érdeklődését tükrözi, hogy a Gloria Victis Kárpát-medencei Történelemversenyen 2. helyezést ért el.

Erős Patrik

Erős Patrik, a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium angol-magyar két tanítási nyelvű tagozat tanulója és sikeres kajakozó. Patrik határozott és segítőkész diák, népszerű nemcsak az osztálytársai, de az egész iskola diáksága körében. Széles érdeklődési körű, megbízható diák, az érettségi tárgyak mellett minden tantárgyból átlagon felüli teljesítményt nyújt. Sportolói tevékenysége miatt a tanulmányi munkáját sem hanyagolja el. Nemcsak iskolája és Miskolc városa lehet rá büszke, Magyarország színeit is képviseli a sportversenyeken. Európa Bajnokságon arany érmet szerzett, a Világbajnokságot ezüst éremmel zárta. Utánpótlásban az Európa bajnokság 2. és 3. helyezettje lett. Idén a felnőtt magyar bajnokságon 3. helyezést, még utánpótlásban 2. és 3. helyezést ért el. Iskolájában a diákok példaképnek tekintik.

Kruzseczki Dóra

Kruzseczki Dóra, a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozatos tanulója. Az iskolai rendezvények állandó szereplője, segítőkészsége átlagon felüli. Igazi szervező egyéniség, az iskolai diákönkormányzat tagja, aki minden helyzetben megoldásokat, kompromisszumokat keres. Szorgalmas, tehetséges diák. Tevékenysége szerteágazó. Az Erkel Zeneiskolában négy éve tanul énekelni, a drámatagozatos iskolák éves megmérettetésén, a Kilincs fesztiválon dobogós helyezett ének kategóriában. A gimnázium népszerűsítésében is aktívan részt vállal. Dráma tagozatos diákként prózai szerepekben is tehetséges, emellett műsorokat rendez.

Kaposvári Bence

Bence, a Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának végzős diákja, aki az osztály és az évfolyam legjobb tanulója. Érdeklődése sokoldalú, elsősorban a műszaki tantárgyak érdeklik. Mindig készséges, kedvesen és önzetlenül segít másoknak is a tanulásban, felzárkózásban. Maximális és töretlen lendülettel jeleskedik minden téren, aktívan kiveszi a részét az osztály minden feladatából, és segít, ahol csak tud.

Tamás Marcell

Tamás Marcell, a Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának másik kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedő tanulója, aki színháztörténeti, történelem és matematika tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményt ért el. Marcell sikeresen és aktívan részt vett az Erasmus+ programban is.

Furman Máté

Furman Máté, a Miskolci Bartók Béla Zene és Táncművészeti Szakgimnázium diákja sokoldalú és eredményes tevékenysége évek óta példamutató az intézmény tanulói előtt. Számos versenyen és rendezvényen vesz részt. A Duna Televízió Kamara Virtuózok műsorában társaival az országos döntőig jutott. A zsűri különdíjjal ismerte el teljesítményüket. Az idei Országos Tanulmányi Diákköri Konferencia művészeti és művészetelméleti szekciója Kaposváron rendezett döntőjében junior különdíjat kapott.

Szalovszky Viktória

Viktória, a Miskolci Bartók Béla Zene és Táncművészeti Szakgimnázium tanulójaként kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt tanévben zenei és közismereti tanulmányaiban. Több szakmai versenyen szerepelt eredményesen, számtalan alkalommal képviselte iskoláját különböző rendezvényeken. Viktória is szerepelt a Duna Televízió Kamara Virtuózok műsorában különdíjjal jutalmazott csapatában. Elhívatottsága és tehetsége alapján az intézmény és a Miskolc városa büszkén figyelheti induló zenei pályafutását.

Gressai Dávid

A Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Szakgimnáziumának diákja Gressai Dávid mikrokörnyezetében példamutató magatartásával, szorgalmas tanulmányi előmenetelével jó példaként segíti az osztálytársait a közösség permanens fejlődésében. Segédszínészetet tanul, amelynek köszönhetően kiváló kommunikációs összhangot tud teremteni kortársaival. Több éve személyesen vezeti a nyílt tanítási napon az iskolánkba érkező érdeklődő fiatalokat és prezentálja számukra az intézmény fő profilját. Mindemellett az iskola közösségi életéből is aktívan kiveszi részét és színvonalasan megoldja a vállalt feladatokat.

Körmöndi Marcell

Körmöndi Marcell, a Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Szakgimnáziumának tanulója. Marcell tisztelettudó, szorgalmas, érdeklődő tanuló, akinek közösségi tevékenysége példamutató. Országos több fordulós német levelező versenyen csapattársaival junior kategóriában 4. helyezést ért el.  Jó nyelvérzéke mellett kiváló sportember is.  2018. szeptember elején 2. és 3. helyezést ért el a harcművészeti világbajnokságon, majd decemberben két kategóriában is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ez év februárjában magyar bajnok lett, áprilisban felnőtt kategóriában győzedelmeskedett. Az Abu Dhabiban a Ju Jitsu világbajnokságon hazánkat is képviselte.

Ürmösi László Gyula

Ürmösi László Gyula, a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Szakgimnáziumának tanulója. Teljesítménye és hozzáállása mind a tanulás, mind a közösségi és kulturális tevékenységek területén példaértékű. Az osztály legjobb tanulója, teljesítményével társait is motiválja. Céltudatos, keresi a kihívásokat, számos verseny és iskolai műsor résztvevője. 7. helyezést ért el az Egeri Egyetemen megrendezett német szépkiejtési versenyen. Iskolájában helyesírási és szavalóversenyen is kiemelkedő teljesítményt ért el.

Tarjányi Gabriella

Gabriella, a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Szakgimnáziumának tanulója, aki évek óta a Diákönkormányzat tagja. Gabriella aktívan vesz részt minden szervező munkában. Kimagasló tanulmányi eredménye volt eddig minden évben. Tagja az Új Nemzedék Központnak, ahol felelősségteljesen dolgozik. Aktív résztvevője az iskolai rendezvényeknek és szavalóversenyeknek.

Medgyesi Gyula

Medgyesi Gyula, a Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziumának 12. évfolyamos tanulója, aki kiemelkedő tanulmányi és versenyeredményeket ért el az elmúlt években. Évek óta sikeresen szerepel a Mikola Sándor Tehetségkutató Fizikaversenyen, ahol országos 3. helyezést szerzett. Az előző tanév során a Simonyi Károly Országos Elektrotechnika versenyen az iskola csapatával 4., egyénileg 3. helyezést ért el. Részt vesz a városi fizika szakkör munkájában, továbbá fizika kísérleti versenyekre készít bemutató eszközöket, amelyekkel sikeresen szerepelnek különféle bemutatókon, versenyeken. Kiemelkedő szorgalmú tanuló, aki példaként szolgál tanulótársai számára.

Patkó Gergő

Patkó Gergő, a Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziumának 12. évfolyamos jeles tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulója. Gergő évek óta kiemelkedő közösségi és tanulmányi munkát végez. Az iskola diákönkormányzatának vezetőjeként rendszeresen részt vesz iskolai rendezvények szervezésében, képviseli a tanulókat az iskolai és a városi diákparlamenteken. Sport és tanulmányi versenyeken is eredményesen szerepel. Duatlon sportágban az országos 3. helyezett csapat tagja. Megyei matematika tanulmányi versenyeken is sikeresen képviselte iskoláját.

Apáthy Rebeka

Apáthy Rebeka, a Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumának diákja kiváló tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet. Az osztályközösségben végzett munkája és magatartása példaértékű. A gyakorló területen kiemelt munkát végez, szívesen foglalkozik a gyermekekkel. Rendszeres szereplője az iskola szakmai partnerei számára készített ünnepi műsoroknak, kiváló szerepalakításai emlékezetessé teszik a fellépéseket, ezáltal növelve az intézmény és a város hírnevét az ország különböző régióiban.

Stárzsa Benjámin

A Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziumának diákja, Strázsa Benjámin kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet. A műszaki informatikából szervezett OSZTV-én országos 8. helyezést ért el, ezzel az eredményével vizsgamentességet szerzett. A záródolgozatában olyan szoftvert fejlesztett, amely egyedülálló jelen pillanatban, az állatorvosi szférában már hasznosítják is, ugyanis az állatok kórtörténetének feldolgozására, tárolására, nyomtatására és gyógyszerkezelésre alkalmas szoftvert készített.

Vincze Márk István

Vincze Márk István, a Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziumának diákja tanulmányi munkáját odaadással végzi, tisztelettudó, szorgalmas. Kitűnő eredményeinek köszönhetően számos tantárgyi dicséretben részesült. A LEGO robotokkal történő szenvedélyes foglalkozása számos országos- és nemzetközi versenyeredményt hozott neki, mellyel nevét ebben a versenyszférában mindenki megismerte. A Trencséni Robotika verseny 3. helyezettje, illetve idén különdíjasa lett. A Hajdúböszörményi Robot Olimpia Versenyen 2. helyezést ért el és további verseny számos előkelő helyezését tudhatja magáénak.

Vígh Csaba

A Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari Szakgimnáziumának diákja Végh Csaba mind a szakmai, mind pedig a gyakorlati ismeretekből kimagasló tudással rendelkezik, példamutató, szakmája kiváló tanulója. Az ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyen épületgépész ismeretekből országos 10. helyezést ért el, valamint az Európai Réz Intézet szervezésében lebonyolított országos verseny 2. helyezést elért csapat tagja volt.

Sándor Csaba Bence

Sándor Csaba Bence, a Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolájának, Szakiskolájának és Készségfejlesztő Iskolájának diákja. Bence aktív tagja az osztály közösségének, lelkesen vesz részt a közösségi munkában. A Témanapok és Témahetek programjainak rendszeres segítője az osztályon belül. Támogatja a közösséget ötleteivel, a kivitelezésben az előrehaladást. Az iskolai Etika versenyen a győztes csapat vezetője volt. A Fenntarthatósági hét záróversenyén is eredményesen szerepelt. Az Erasmus+ program keretein belül Portugáliában a nyílt munkaerő-piacon megvalósuló szakmai gyakorlaton kimagasló teljesítményt nyújtott.

Tóth Tamara

Tamara évek óta aktív részvevője a Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája diákönkormányzatának. Kiemelkedő közösségi munkája alapján az iskola diákjai harmadik éve választják meg a diákönkormányzat vezető tisztségviselőjének, elnökének. Társadalmi szerepvállalása mellett részt vesz az intézmény oktatási programjának megvalósításában is, mint például az Idegen-nyelvi témanapon. Az Erasmus+ program tapasztalatainak feldolgozásával versenyt szervezett az iskola tanulói számára. Az iskolai műsorok állandó megbízható tagja.  Magatartása és szorgalma alapján az intézmény kiemelkedő diákja.

Szurmay Szabolcs Péter

Szurmay Szabolcs Péter, a Miskolci Szemere Bertalan Szakgimnáziumának, Szakközépiskolájának és Kollégiumának diákja. A tanuló mind a tanulásban, mind a közösségi munkájában kiemelkedő, jó sportoló, atlétikai versenyeken szép eredményeket ért el. Városi angol versenyen csapatban 2. helyezett lett.

Moldován Vivien

A Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának cukrász tanulója Moldován Vivien. Megbízható, szorgalmas diák, amit kitűnő tanulmányi eredménye is bizonyít. Feladatait, vállalásait felelősségtudattal, lelkiismeretesen végzi. A Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai versenyen egyéni 4. helyezést ért el és számos egyéb gasztronómiai versenyen állhatott már dobogón egyéniben és csapatban egyaránt. Vivien szakmájában elhivatott, ambiciózus tanuló, folyamatosan készül az újabb megmérettetésekre.

Nótár Nóra Margaréta

A Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának 10. osztályos tanulója Nótár Nóra Margaréta. A szakács szakmát választotta, s a szakma alapjait, fortélyait nagy szorgalommal, céltudatosan igyekszik elsajátítani. Igyekvő, szorgalmas, megbízható tanuló, tisztelettudó tanáraival, diáktársaival egyaránt. Kedves, megnyerő egyéniség. Regionális versenyen nyújtott kimagasló teljesítményt, majd bejutott az Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny döntőjébe, ahol a 4. helyezést érte el humán kategóriában. 

Sóron Dávid András

Sóron Dávid András, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium tanulója. Dávid jó képességű, gyakorlatias, aki a tantárgyak közötti összefüggéseket átlátja és alkalmazza. Tanulmányi eredményei fokozatosan javultak és az első év végére kitűnő eredményt ért el. Kiemelkedő elméleti és gyakorlati tudása által bekerült az iskola országos tanulmányi versenyre készülő csapatába. A Csopakon megrendezett a rendőri szakma országos megmérettetésen I. helyezést ért el.

Csendom Cintia

Csendom Cintia, a Debreceni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója. Cintia példamutatásával tanulótársait is szakmai elhivatottságuk vállalására ösztönzi. Kortársai között központi szerepet tölt be, véleményét kikérik, elfogadják. Értékrendje helyénvaló. Iskolai rendezvényeken, ünnepségeken és egyéb oktatási időn kívüli eseményen aktívan részt vesz. Tanulmányi időn kívül is szívesen képviseli oktatási intézményét kiállításokon, vásárokon, börzéken.

Kacsa Nikolett

Kacsa Nikolett, a Debreceni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola diákja. Nikolett szakmai tanulmányi eredménye, különösen a gyakorlati oktatásban nyújtott teljesítménye kiemelkedő. Iskolájában a dísznövénykertész szakma elsajátítása közben a gyakorlati képzőhelyül szolgáló Tankertészetben kiemelkedő teljesítménnyel végzi a dísznövények szaporítását, ápolását, nevelését. Rendkívül hatékony munkavégzésével tanulótársait is eredményes munkára sarkallja. A hozzá hasonló tanulók szorgos munkájának eredményeképpen évente több tízezer virágpalánta előállítására kerülhet sor.

Bodnár-Gáll Réka

Bodnár-Gáll Réka, a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium két tanítási nyelvű közgazdasági osztályának tanulója. Réka lelkiismeretesen tanul, végzős diákként pedig még szorgalmasabban dolgozik. Réka közösségi munkát is szívesen vállal, rendszeresen szaval iskolai rendezvényeken. A Határtalanul pályázat keretében szervezett iskola kirándulás előkészítésében is részt vett, prezentációkészítéssel, szavalással. Felelősségteljes fiatal.

Gőri Gergely Attila

A Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnáziumában két tanítási nyelvű közgazdasági osztályába jár Gőri Gergely Attila. Rendszeresen indult angol nyelvi versenyeken, előrehozott emelt szintű angol érettségije jeles lett. Az iskola mellett hobbija az írás.
Gergely nemcsak intézményét, hanem az egész megyét is képviselte idén nyáron a XXIV. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián Kőszegen – „Arcok és harcok: hősök, példaképek, hazafiak a történelemben” címmel, ahol az iskola névadójáról, Fáy Andrásról tartotta előadását.

Spekker Dorina

Spekker Dorina, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 12. évfolyamos tanulója. A kitűnő tanulmányi előmenetele mellett kimagasló városi, megyei és országos versenyeredményekkel büszkélkedhet. A tanulást értéknek tekinti, szorgalmával, elkötelezettségével pozitív példa kortársai előtt. Széleskörű az érdeklődése, elsősorban a reál tantárgyak érdeklik, de nyitott a művészetekre és a humán műveltségterületre is. Legjobb eredményeit az Édes anyanyelvünk versenyen és a magyar nyelv OKTV országos döntőjében érte el. Arany minősítésű népdalénekes csoportjával 7 éve rendszeresen szolgálja közösségét, tagja a MAGIS kórusnak és a Fényi Kamarakórusnak is.

Szklenár Eszter

Szklenár Eszter is a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 12. évfolyamos tanulója.  Kiváló tanulmányi eredményei mellett 8. éve tagja a 1227. számú Pray György Cserkész Csapatnak. Eszternek fontos saját személyiségének sokoldalú fejlesztése, melynek lehetőségeit a cserkészetben találta meg. Elkötelezettségével és folyamatos önképzéssel csapatában vezető lett, ezáltal hiteles, követendő példát jelent a rábízott cserkészeknek. Második éve részese és motorja a kerületi őrsvezetőképző táborok szervezésének és lebonyolításának. Áldozatvállalása, kreativitása, önzetlen és fáradhatatlan munkája, kitartó szorgalma erőt ad a cserkészet és a diáktársak számára is.

Dancsó Marcell

Dancsó Marcell, a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium egyik kiemelkedően értelmes, szorgalmas tanulója. Sokoldalú egyéniség: humán, reál, művészeti és sport versenyeken egyaránt indult és szép eredményeket ért el. Matematika, kémia versenyeken, rajz, irodalom, fotó és videó pályázatokon, Egyetemi légpuska bajnokságokon szerepelt már eredményesen. Angol nyelvből felsőfokú általános nyelvvizsgával rendelkezik. Országos számítástechnika verseny döntőjében is megállta a helyét. Szorgalma, segítőkészsége, megbízhatósága, közösségi munkában való aktív részvétele az iskola tanulói számára példaértékű.

Elek Soma

A Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium végzős tanulója Elek Soma.

Értelmes, logikus gondolkodása, tájékozottsága, kitartó szorgalma eredményeként az iskola legjobb tanulói közé tartozik. A humán és reál tárgyakban egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújt. Angolból Országos Tehetségkutató Tanulmányi Versenyen 2. helyezésével középfokú nyelvvizsgát, majd 2018-ban ugyanezen a versenyen elért 4. helyezésével felsőfokú nyelvvizsgát szerzett.  Matematikából is több versenyen részt vett területi és megyei szinten is 2., 3. helyezést elérve.

Kerékgyártó Janka

Kerékgyártó Janka, a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium diákja. Janka a Diáktanács oszlopos tagja, minden diákrendezvényen részt vesz, segíti a Diáktanács munkáját. Sportpályafutása is ígéretes, a DVTK U19-es leány labdarúgó csapat tagjaként rendszeresen vállal bajnoki meccset.

Branyiczki Maja

Branyiczki Maja szintén a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium diákja. Maja aktívan részt vállal az osztály és az iskola közösségi munkájában. Műsorok szerkesztésében, rendezvények fotózásában szívesen működik közre. Történelem, biológia, földrajz, testnevelés tantárgyakban is jeleskedik, több versenyen is megmérettette már magát. A magyarországi evangélikus iskolák körében szervezett országos verseny győztes csapatának a tagja volt.

Bereczki Ádám Róbert

Bereczki Ádám Róbert, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanulója. Ádám kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet, amelyért nevelőtestületi dicséretben is részesült már. A reál tantárgyakból a fizika áll legközelebb hozzá, ebből több versenyen is megmérettette már magát. A Lego robotok iránti szenvedélyének köszönhetően is több versenyen ért el kimagasló eredményeket.  2019-ben a Minősített Tehetséggondozó Műhely 2019 pályázatának nyertese.

Molnár Balázs

Molnár Balázs is a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanulója. Balázs szintén kiemelkedő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet, amiért a nevelőtestület dicséretét ő is elnyerte. Érdeklődése elsősorban a fizika, az angol nyelv és a robotika felé irányul. Fizikából országos, megyei és helyi versenyek egyéni és csoportos résztvevője. Angol nyelvből szintén országos és regionális megmérettetéseken mutatja meg kiemelkedő tudását. A Lego robotok iránti szenvedély az ő esetében is tetten érhető, a robotépítő versenycsapat aktív tagja.

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!