Ugrás a tartalomra

Költészetnapi szavalóversenyt rendeztek a MÜHA-ban

Létrehozva
A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. (MKK) szervezte eseményt Váci Mihály születésének századik, illetve Radnóti Miklós halálának nyolcvanadik évfordulója tiszteletére rendezték meg csütörtökön.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A harmadik alkalommal megtartott versenyre évről évre egyre többen jelentkeznek, idén több mint félszázan vállalkoztak arra, hogy életre keltik a versekben megjelent gondolatokat és érzelmeket hangot adva a néma soroknak. A megmérettetésen egyszerre öt korosztály, a 7-11 évesektől egészen a felnőttekig mutathatta meg tudását. Minden korcsoport egy kötelező és egy szabadon választott verset adhatott elő. A kötelező elem Radnóti Miklós verse volt, a szabadon választott pedig Váci Mihály költeménye.

A produkciókat szakmai zsűri értékelte, így Majorné Bencze Tünde, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, Kiss Zoltán, a Herman Ottó Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára, Radnai Erika, előadóművész, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti főtitkára és Zámborszky Eszter, drámapedagógus, mesemondó.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Kiss Zoltánnak, a zsűri elnökének a véleménye szerint értő és igényes előadásokat lehetett látni. A verseny a nagyszámú résztvevő és a különböző korosztályok miatt volt rendkívül izgalmas. Látni lehetett a versmondás fejlődését, és a versválasztásban is nagyon szépen megmutatkozott, hogy az egymástól eltérő korosztályok más és más költemények iránt érdeklődnek. Elmondható, hogy az érettebb korosztály jellemzően inkább a személyesebb hangvételű verseket részesíti előnyben. 

Elismerésül minden résztvevő oklevelet kapott, a korcsoportok első három helyezettje a Miskolci Kulturális Központ ajándékutalványával térhetett haza.

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.