Komoly mértékű radioaktivitást mértek egy szlovákiai termálfürdő vizében
A beszámoló szerint a rendőrség, illetve a környezetvédelmi felügyelőség külön vizsgálatot indított, mert a fürdő vezetése mindezt megpróbálta elhallgatni.
A fürdőbe egy közeli geotermikus kútból szivattyúztak át termálvizet illegálisan, így kerülhetett a radioaktív szennyeződés a medencékbe. A sztorit kirobbantó szlovák közszolgálati tévé szerint évek óta működött így a fürdő, ráadásul, mint kiderült a szennyvizet is illegálisan engedték egy helyi patakba.
Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy ilyen úton került-e radioaktív szennyeződés a környezetbe, az ivó-, vagy talajvízbe, de az sem derült ki még, hogy pontosan milyen dózist mértek, és jelentkezett-e bármilyen egészségkárosodás a fürdővendégeknél. A környezetvédelmi hivatal 130 ezer eurós bírságot (kb 46 millió forint) rótt ki a fürdőre, ami fellebbezett a büntetés ellen.
A bellegszencsei termálfürdő Érsekújvár közelében, a magyar határtól nagyjából 50 kilométerre fekszik, népszerű a cseh, német, és magyar vendégek körében is.