Ugrás a tartalomra

KompoSZTÁROK születtek a Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. október 07. szerda 12:40
Ültetéssel, komposztünneppel zárult a TIGÁZ Töltsük újra a természetet! elnevezésű óvodai programja.
Mocsári László képgalériája

Hatvan kis kompoSZTÁRT ünnepelt ma különleges esemény keretében a miskolci Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda. A gyerekek a TIGÁZ Zrt. által elindított Töltsük újra a természetet! elnevezésű környezetvédelmi program keretében szerezhettek ismereteket a komposztálás tudományáról egy éven át. A program célja az volt, hogy megmutassa, kis odafigyeléssel hogyan segíthetjük környezetünket a megújulásban, illetve felhívni a figyelmet az egyéni felelősségvállalás jelentőségére. A mai napon már az elkészült humusz segítségével ültethettek az óvodások.
 
Környezettudatos vásárlás, szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás, komposztálás – csak néhány tevékenység, melyekkel jelentősen csökkenteni tudjuk saját ökolábnyomunkat. A napi megtermelt szemetünk 30 százaléka szerves hulladék, mely ha nem a kukában, hanem a komposztálóban landol, nem csak a szeméttermelésünket csökkenti, de a környezet megújulását is segíti. Erre hívta fel a figyelmet a TIGÁZ Zrt. Töltsük újra a természetet! programja is, amely során Kelet-Magyarország öt városának (Eger, Debrecen, Hajdúszoboszló, Miskolc, Gödöllő) öt óvodájában tartott több alkalmas játékos, edukációs élményprogramot, így Miskolcon, Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában is.
 
Az ide járó 154 gyermek és 37 dolgozó ismerte meg a komposztláda működését, közvetlenül pedig 60 óvodás tapasztalati úton szerezhetett ismeretet a természet újrateremtő erejéről. A program kezdő lépéseként az óvodákba komposztládák kerültek, amelyeket az ovisok a nevelőikkel közösen töltöttek és gondoztak. A gyermekek 3 alkalommal különleges élményfoglalkozások keretében sajátíthattak el ismereteket a komposztálás folyamatáról. A program sikerességét jól mutatja, hogy a kihelyezett komposztálókban már kész humusz is termelődött, amelynek felhasználásával a mai napon megrendezésre került Komposztünnep keretében fákat ültettek a pedagógusok és a gyerekek közösen.
 
„Nagy hagyománya van nálunk a falültetésnek, így nagyon örülünk, hogy a TIGÁZ Töltsük újra a természetet! programjának köszönhetően új fákkal bővül a kertünk” – mesélte Molnár Istvánné Palkó Ildikó, óvodavezető. „A foglalkozásokon a gyerekek sok mindent megtanultak a komposztálásról, nagyon kézzelfoghatóvá vált számukra a természet körforgása és ezek mindig jobban megmaradnak a gyerekekben. Sajnáljuk, hogy a vírushelyzet miatt nehezebb körülmények között tudjuk lezárni ezt a projektet, de a komposztálás továbbra is fontos lesz számunkra” – tette hozzá az óvodavezető.
 
Végh Zsófia, a TIGÁZ kommunikációs vezetője elmondta: „Nagyon büszkék vagyunk, hogy a pandémiás helyzet ellenére is eredményesen zárult a program minden óvodában. A gyakorlatban mutathattuk meg – óvodásoknak, pedagógusoknak, szülőknek és saját dolgozóinknak –, hogy a megújulásra való képesség mindenütt tetten érhető: a természetben éppúgy, mint saját magunkban.
A társadalmi felelősségvállalási programjaink középpontjában ugyanis olyan aktivitások állnak, amelyek az emberi erőforrás megújulásáról, új szemlélet elsajátításáról vagy a környezet ember általi megújításáról, reaktiválásáról szólnak. Ez a szemlélet most jól tetten érhető a komposztálás folyamatán keresztül is, ahol kis energiaráfordítással a szemétből újra termékeny talaj varázsolható, amelyben házilag aztán egészséges zöldség, gyümölcs, fűszer termeszthető.”
 
A programban szakmai partnerként közreműködtek a HUMUSZ Egyesület és tagszervezetei, Miskolcon a Zöld Akció Egyesület.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!