Ugrás a tartalomra

A korona átmenetileg lekerült – beleláthatunk itthonról a britek fejébe? 

minap.hu / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2022. szeptember 17. szombat 13:45
Fontos személyt veszített el a világ, hiszen II. Erzsébet egy komoly kohéziós erőt jelentett a monarchiára nézve – mondta Fekete Sándor politológus a Miskolc Televíziónak.
Fotók: magánarchívum

A kordonok mögött hatalmas tömegek és hangos tapsvihar fogadta azokat az autókat, amelyek a királynő koporsóját szállították. Rengeteg ember rótta le kegyeletét Angliában – számolt be róla a BBC News. Világtörténelmi jelentőséggel bír az, ami Nagy-Britanniában történt. A népszerű uralkodónő, II. Erzsébet királynő halála sokakat megrendített, többek között az Angliában élő magyarokat is.

– Sokan lementek Londonba. A királynőt most négy napig meg lehet tekinteni, nyilván zárt koporsóban, de félnapos, egynapos sorok vannak így is – számolt be a Miskolc Televíziónak Buzafalvi Dénes, aki három éve Cambridge-ben tanul. Jelenleg itthon tölt pár napot, de követi a kinti eseményeket. Elmondása szerint a királynő halála mindenkit megrendített az országban.

– Az embereknek ez egy meglehetősen rossz hír volt, habár nyilván számítottak rá egy ideje. Nagyon idős volt a királynő, és nem volt jó állapotban. Azt lehet érezni, hogy megálltak az emberek. Persze nem állhat le az ország, de odakint most egy kéthetes gyászidőszak van – fűzte hozzá.

Félárbocra engedett zászlók, gyászt kifejező felirat a buszokon, de még az üzletek kirakataiban is II. Erzsébet királynőre emlékeznek. Ezeket a felvételeket Angliában élő miskolciak küldték szerkesztőségünknek.

– II. Erzsébet egy rendkívül népszerű uralkodó volt. Mondhatjuk, hogy az eddigi uralkodók közül az egyik legnépszerűbb, és egy nagyon komoly társadalmi támogatottság állt mögötte, szemben III. Károllyal, aki pedig a királyi család legnépszerűtlenebb tagja. Ez egy óriási kontraszt. Egy rendkívül népszerű uralkodó helyére egy rendkívül népszerűtlen kerül – vélekedett stábunk megkeresésére Fekete Sándor.

Az új helyzetet pedig még szoknia kell a brit közvéleménynek is. A politológus elmondta: az látható, hogy a fiatal korosztály egyre elutasítóbb magával a monarchiával szemben.

– Vannak olyan feltételezések, hogy III. Károly belátja saját népszerűtlenségét, erre vannak már most is jelek, többek között a költségvetést fogja csökkenti, amit az uralkodóházra költenek. Viszont akár az is lehet, hogy III. Károly lemond a trónról – fejtegette a szakember.

Ebben az esetben Vilmos walesi herceg követné őt a trónon. Ami azért volna szerencsésebb a monarchiának, mert ő jelenleg a legnépszerűbb az uralkodóházból. II. Erzsébet királynő temetését szeptember 19-én, hétfőn tartják – mely napot nemzeti gyásznappá nyilvánították az országban. 

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!