Ugrás a tartalomra

Koronavírus: élőszóban érkezik a segítség a szépkorúaknak

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. március 31. kedd 21:26
Az önkormányzat munkatársai szerdától élőszóban is tájékoztatást adnak a legfontosabb tudnivalókról.

A Salkaházi programban regisztrált résztvevőket, azaz a miskolci szépkorúakat, idős helybeliek ezreit igyekszik személyesen, telefonon megszólítva is tanácsokkal segíteni a miskolci önkormányzat – közölte a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

- A szociális osztály munkatársai szerdától kezdődően a következő napokban sorra felhívják az időseket, hogy élőszóval is tájékoztassák őket az önkormányzat által nyújtott segítségről, a járványügyi veszélyhelyzetben követendő szabályokról, a legfontosabb tudnivalókról. A hivatal munkatársai arról is érdeklődnek majd az érintetteknél, milyen egészségi állapotban vannak, hogyan bírják a bezártságot, van-e segítségük. Ezeken túl pedig azt fogják kérni mindenkitől: aki csak teheti, maradjon otthon, míg tart a járványveszély – írják. 

Mint ismeretes, elsősorban magasabb életkor esetén kell vigyázni, hogy elkerüljük a fertőzést. A „Maradj otthon!” kampány hetek óta tart, plakátokon, szórólapokon, újságcikkekben, internetes oldalon (a miskolc.hu városházi weblapon) nyújt információkat a tennivalókról a polgármesteri hivatal. Az idősek, nyugdíjasok ellátására, támogatására külön programok és intézkedések szolgálnak. A 70 év felettiek a 80/46-00-46-os telefonszámon érdeklődhetnek és szükség esetén segítséget kérhetnek.

További hírek

Olvasnivaló

Programok