Ugrás a tartalomra

Koronavírusos dolgozót találtak a Vodafone miskolci ügyfélszolgálatán

Létrehozva
Az eset még a múlt héten történt, a fertőzött egy diák munkavállaló, a vele érintkezett munkatársakat a Macropoliszból otthoni karanténba küldték.
Kép


Információink szerint koronavírusra jellemző tünetek jelentkeztek a múlt héten a Vodafone miskolci ügyfélszolgálatának egyik diák munkavállalójánál. A dolgozón tesztet végeztek el, amely pozitív lett.

A telekommunikációs vállalat sajtóosztálya érdeklődésünkre megerősítette a hírt. Azt írták, a vállalat a hír után néhány órával elvégezte a munkatárs kapcsolati hálójának teljes feltérképezését, majd minden elsődleges kontaktszemélyt otthoni karanténba küldtek. „A Vodafone vezetősége teljes mértékben együttműködik az ÁNTSZ-szel és a helyi egészségügyi szervezetekkel és minden esetben a hivatalos iránymutatás szerint jár el” –hangsúlyozták.

 A cég hozzátette, a Vodafone Magyarország néhány napja indította el a hazánkban egyedülálló Home agent programját, aminek keretében az ügyfélszolgálatokon dolgozó kollégáik folyamatos távmunkában végezhetik feladataikat, ezzel is segítve a biztonságos, kényelmes munkavégzést. 

– Azok a munkavállalók, akiknek munkakörükből adódóan mégis szükséges bemenniük az irodákba, csak olyan szigorú szabályok betartása mellett tehetik ezt meg, mint a kötelező asztalfoglalási rendszer, a kézfertőtlenítők, és a minden kolléga számára biztosított mosható maszk használata. Az épületben másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól a dolgozóknak, és ahol csak lehetséges, elkülönítik a nem közvetlenül együtt dolgozó csoportokat.

A megye több pontján

Nem ez az egyetlen koronavírusos eset Borsod-Abaúj-Zemplénben. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Mezőkövesden egy iskolai értekezletet követően alakult ki járványgóc, értesüléseink szerint már több mint két tucat fertőzöttet regisztráltak a kisvárosban. Sátoraljaújhelyen pedig a Rákóczi Szövetség táborában találtak korábban két fertőzöttet, a táborban körülbelül 250-en voltak. 

A kialakult helyzetre szerdán a miskolci polgármesteri hivatal közleményben reagált. Azt írták: mivel Borsod megyében újra megjelent a koronavírus, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek az újabb korlátozó intézkedések. 

Fokozott óvatosságot kérnek

Azt kérik, szigorúan tartsuk be az érvényben lévő szabályokat: viseljünk maszkot és tartsuk a távolságot, ahol csak lehetséges.

Kiemelték: Miskolc város vezetése újra készen áll arra, hogy meghozza a szükséges védelmi intézkedéseket, hogy megvédje Miskolcot, de kérik, hogy mindenki egyénileg is vállaljon felelősséget.

Ez is érdekelhet

Miskolc bizonyos helyszínein közterületi munkák miatt óvatosságot kérnek
Miskolc
A Miskolci Városgazda és a Magyar Közút munkatársai a város több területén útfelújítási, közterületi munkálatokat végeznek, ezért fokozott óvatosságot kérnek a közlekedőktől.
Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.