Ugrás a tartalomra

Közösséget építenek - a Görömbölyi Ősszel folytatódik az együttműködés

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. szeptember 15. csütörtök 14:24
Most hétvégén újabb színes családi program otthona lesz Görömböly, köszönhetően a helyi és városi kulturális és közéleti szereplők összefogásának.
Majorné Bencze Tünde (b), Borkuti László és Madácsi Ágnes sajtótájékoztatót tart. | Fotó: Juhász Ákos

Tavaly vált szorosabbá a Görömbölyi Kulturális Egyesület és a Miskolci Kulturális Központ (MKK) együttműködése, azóta programok sokaságával igyekeznek erősíteni a helyi közösséget.

- Az egyesület eddig is sikeres volt ezen a téren, de egymást is erősítjük a különböző programok megszervezésében és lebonyolításában - mondta Majorné Bencze Tünde, az MKK ügyvezetője azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol a városrész programkínálatáról esett szó.

A szűkebb körű klubfoglalkozásoktól a hétvégi családi programokon át az ünnepi nagyrendezvényekig terjed a skála; mindegy is, mekkora volumenű egy-egy rendezvény, a lényeg az, hogy összekovácsolják a városrészben élőket, az ide látogatók pedig képet kapjanak a virágzó görömbölyi életről.

Jó példa volt erre a tavaszi Görömbölyi Pince Piknik, de egészen jövő év közepéig biztosított a programszervezés egy nyertes uniós pályázatnak köszönhetően. A Közösségépítés négy évszakban Görömbölyön című pályázatával 5 millió forintot nyert el az egyesület, ebből a forrásból tudják megrendezni a Görömbölyi Őszt is, ahol egyebek mellett sportrendezvények, táncbemutatók és zenés kikapcsolódás várja a szórakozni vágyókat pénteken és szombaton.

Sikert aratott tavasszal a Görömbölyi Pincepiknik. | Fotók: Juhász Ákos

1991-ben indult egyébként ez az esemény, de ezen a néven évek óta nem rendezték meg. Idén azonban újraéleszik a hagyományt, és huszadik alkalommal várják közös őszünnepre az érdeklődőket.

Madácsi Ágnes, a Görömbölyi Közösségi Ház művelődésszervezője beszélt a programokról. Megtudtuk, hogy a kétnapos rendezvény pénteken délután családi kerékpáros kirándulással kezdődik, amely a Görömbölyi Általános Iskola előtti sportpályától indul 17 órakor. Ezzel a programmal kapcsolódnak a limfóma világnapi akciókhoz.

Szombaton is mozgással indul a nap: 10 órakor veszi kezdetét a Görömbölyi Ősz focikupa. A kispályás labdarúgó tornát általános iskolásoknak szervezik meg a helyi általános iskola sportpályáin. Szintén délelőtt 10-kor közösségi futás is indul a sportpályától.

Délután programok hosszú sora várja a kikapcsolódni vágyókat a Görömbölyi Művelődési Házban. 14 órától a Miskolci Mazsorett Együttes tart bemutatót, majd színpadra lép a Ködmön Formációs Táncegyüttes is. 14:45-től az Avasi Művészeti Iskola növendékei mutatkoznak be, 15:15-től pedig a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar ad koncertet. Vásári komédiával készülnek a Vaga Banda Gólyalábasai, míg a Diri Dongó Együttes őszköszöntő interaktív zenés műsorral szórakoztatja a gyerekeket.

18:15-től aztán Seres Ildikó színművész – a Zrínyi Ilona Gimnázium drámatagozatos diákjainak közreműködésével – operett slágereket ad elő, majd fél 8-tól Felméri Péter, a Dumaszínház humoristája tornáztatja a rekeszizmokat. Fél 9-kor a Zenegép Együttes csap a húrok közé, fél 10-kor pedig retro diszkó koronázza meg a napot. 

A délután során a nagyobbak a termelői- és kézműves vásár portékái között mazsolázhatnak, a kisebbeket pedig ugrálóvár, játszópark és kézműves foglalkozások várják.

A sajtótájékoztatón Borkuti László közművelődési és turisztikai tanácsnok, a körzet önkormányzati képviselője kiemelte, újra egyre többen fedezik fel Görömböly szépségeit és élhetőségét. A legutóbbi itteni fejlesztések közül kiemelte a közösségi ház felújítását - erre, és a szabadtéri színpad lefedésére egyaránt 10-10 millió forintot nyertek el. Előbbivel már végeztek, utóbbit még az ősszel elkezdik.

- A tervek szerint jövő év tavaszán ezzel is elkészülünk. Fontos fejlesztés, hiszen a jövőben minden program a közösségi házhoz és környezetéhez fog kötődni. Itt van ugyanis olyan infrastruktúra, parkolási lehetőség, ami a nagyobb szabású programokhoz kell - mutatott rá.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!