Ugrás a tartalomra

A közösségi közlekedés jövőjéről vitáztak

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. szeptember 20. vasárnap 12:29
Az online vitaesten elhangzott: a közösségi közlekedést fejleszteni kell, mert a nagyvárosokban az jelentheti a jövőt.
Vitézy Dávid szerint a tömegközlekedésé a jövő. (Fotó: Juhász Ákos)

„Nem az a gazdag város, ahol mindenki autóval jár, hanem az, ahol senki nem szorul rá arra, hogy autóval járjon” - Enrique Peñalosa, Bogota egykori polgármesterének klasszikussá vált mondatával kezdte előadását szerdán a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid volt ugyanis a vendége a Mozgásban a város című vitaestsorozat harmadik alkalmának, melyet – csakúgy, mint már a másodikat is - online rendezett meg a programszervező Kerékpáros Miskolc Egyesület.
Az online térbe költözött beszélgetésen Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere mellett Demeter Péter, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. vezérigazgatója és Fejér Balázs, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Miskolci Tagszervezetének vezetője volt Vitézy Dávid beszélgetőpartnere.
Előadásának elején a közlekedési szakember a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK) hasonló, a közlekedés egészét koordináló cégek létrehozásának előnyeiről beszélt. Mint mondta, a BKK elmúlt tíz éve abszolút sikertörténet, hiszen munkájának köszönhetően az egész budapesti tömegközlekedésnek nőtt a színvonala.
- Bár a koronavírus-világjárvány hatására most átmenetileg mindenhol esnek az utasszámok, azt fontos leszögezni, hogy a jövőt mindenképpen a közösségi közlekedés jelenti. A világ nagyobb városaiban mindenhol a dugókkal, az emiatti menetidő-növekedéssel, a lokális környezetszennyezéssel és a klímaváltozás hatásaival küzdenek. Az az igazság, hogy az olyan nagy történelmi városokban, mint például a főváros vagy Miskolc, egyszerűen nincsen annyi hely, hogy mindenki minden egyes helyváltoztatását autóval tehesse meg. Nem férünk el a közterületen úgy, ez pedig mindenképpen a közösségi közlekedés fejlesztését, előnyben részesítését teszi szükségessé – sorolta.
Demeter Péter, az MVK vezérigazgatója kiemelte, tény, hogy a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban Miskolcon is kialakulnak dugók, a közösségi közlekedés viszont ma már itt is megfelelő alternatívát teremt a városlakóknak.
- A villamosprojektnek köszönhetően korszerű pályán korszerű szerelvények közlekednek, az autóbuszflotta fele is korszerű gázüzemű autóbusz, és minden járművünkön Wifi áll az utasok rendelkezésére. A vonalhálózat és a menetrend teljes megújításán pedig jelenleg is dolgozunk, annak első üteme szeptemberben lett bevezetve – tette hozzá.
Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere végül hozzátette: a közösségi közlekedés megújításának tekintetében is szemléletváltásra van szükség. „Ez a munka csak akkor tud sikeres lenni, ha a lehető legszélesebb társadalmi megegyezésen alapul, valamint nagyon fontos az, hogy a rendszerben tudjunk gondolkodni. Ezt a két dolgot nem szabad szem elől tévesztenie a mindenkori döntéshozóknak – zárta.

 

További hírek

Olvasnivaló