Ugrás a tartalomra

Kriza Ákos leköszön, Alakszai Zoltán a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. augusztus 09. péntek 12:51
Betegsége miatt nem vállal újabb polgármesteri ciklust Kriza Ákos – a döntést maga a polgármester jelentette be pénteken.

Kriza Ákos polgármester úgy fogalmazott: „egy önkormányzat, egy közösség életében a legfontosabb, hogy együtt, felelősséggel végezzük munkánkat”.

– Mi ezt tettük 2010-ben, amikor átvettük a város irányítását; ezt tettük 2014-ben, amikor felhatalmazást kaptunk a folytatásra; és ezt kell most is tenni, amikor egy újabb ciklus előtt állunk – tette hozzá.

Miskolc város vezetője bejelentette: több éve rosszindulatú betegséggel küzd, „ezért egy újabb ciklusnak nem kezdhetek neki felelősséggel”.

– Éppen ezért tájékoztattam a Fidesz elnökségét arról, hogy nem vállalom egy újabb ciklusra a város vezetését. Nem azért, mintha nem lenne vízióm, de az egészségemmel kapcsolatos helyzet felelősséggel nem enged még egy ciklusra előre gondolkozni. Azt javasoltam, hogy Alakszai Zoltánt, aki 5 éve mellettem dolgozik, aki ismeri a várost, a lehetőségeit, a jövőképét, ő legyen a Fidesz polgármesterjelöltje – jelentette be Kriza Ákos.

– A Fidesz elfogadja a polgármester jelölését – mondta el Kósa Lajos. A Fidesz-KDNP kampányfőnöke elismeréssel szólt az elmúlt években Miskolcon, Kriza Ákos polgármester vezetésével elvégzett munkáról. – Kriza Ákos nagyon jó barát, kolléga, harcostárs, polgármester. Minden jót kívánok neki a továbbiakra – fogalmazott.

Kósa Lajos kiemelte továbbá: mindent megtesznek azért, hogy Miskolc fejlődése töretlen maradjon; az, amit a polgármester csapatával és a miskolciakkal összefogva véghezvitt, folytatódjon. – Miskolcnak nagy szüksége van arra, hogy az elmúlt évek sikerei után elfoglalhassa méltó helyét a régióban. Erre minden remény megvan; jó döntést kell hozni az önkormányzati választáson – hangoztatta a kampányfőnök.

Alakszai Zoltán megköszönte a városvezetőnek a bizalmat, illetve az elmúlt 5 évet. – Kabinetfőnökként, majd jegyzőként megfelelő ismeretekkel vérteződtem fel a város működését illetően. Teljes mellszélességgel támogattam azokat a városfejlesztési elképzeléseket, amiket a polgármester és a városvezetés elkezdett. A feladat jelenleg az, hogy ezt a látható fejlődést a miskolciak számára még inkább érezhetőbbé tegyük a következő időszakban – emelte ki a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje, hozzátéve: „ehhez kérem minden miskolci támogatását”.

Kriza Ákos végül azzal zárta: „nagyon szép volt 9 évig a miskolciakat szolgálni”. – Nincs is szebb egy vezetőnek, mint amikor azt érzi, hogy kétszer is mögötte volt egy város, hogy rábízták a település vezetését. Elkezdtünk egy munkát, de még nem fejeztük be. Hitelesen és felelősséggel folytatni ezt a munkát Alakszai Zoltán tudja. Arra kérek tehát minden miskolcit, hogy támogassa őt ebben – mondta el.

A polgármester október 13-áig marad a város megválasztott vezetője, a munkát folytatja addig Kriza Ákos. – Ne kételkedjenek abban, hogy ugyanolyan energiával és lendülettel, mint ahogy eddig végeztem – zárta a tájékoztatót a leköszönő polgármester.

További hírek

Olvasnivaló