Ugrás a tartalomra

Kukába dobták az elrabolt táskát - aztán kattant a bilincs

Létrehozva
A miskolci rendőrök órákon belül elfogták azt a párost, akik áldozatuktól erőszakkal elvették a táskáját az utcán.
Kép
Fotó: police.hu

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 55 éves férfival és egy 39 éves nővel szemben. A hejőszalontai páros férfi tagja 2022. december 4-én a reggeli órákban, Miskolcon a Horváth Lajos utcában minden előzmény nélkül fellökte az áldozatát. A rabló a földön fekvő sértettől elvette a táskáját, melyben bankkártya, mobiltelefon, pár ezer forint készpénz és cigaretta volt, majd elmenekült a helyszínről a közelben várakozó társával együtt - írja a police.hu.

A rendőrök az adatgyűjtésük eredményeként még aznap elfogták a párost, akiket a Miskolci Rendőrkapitányságra állítottak elő, és a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe is vették őket.

A rendőrök az erőszakkal elvett táskát egy szemeteskukában találták meg, melyet az eltulajdonított telefonnal együtt lefoglaltak.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.