Ugrás a tartalomra

„Legyünk büszkék magyarságunkra”

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. augusztus 24. hétfő 13:16
A mai ünnep legfőbb üzenete: ápoljuk nemzeti értékeinket, legyünk büszkék magyarságunkra – hangsúlyozta Varga Andrea alpolgármester augusztus 20-án Felsőhámorban, a Szent István szobornál tartott ünnepségen.

A nemzeti lobogó felvonásával kezdődtek meg az augusztus 20-ai miskolci programok a népkerti országzászlónál. Majd a Szent István téren mondott ünnepi beszédet Veres Pál, Miskolc polgármestere.

Fotó: Mocsári László

Délután 2 órától pedig Felsőhámorba hívták az ünneplő miskolciakat. A Himnusz közös eléneklését követően a város alpolgármestere kiemelte, ma nemcsak az államalapító szent királyt, hanem az új kenyeret is ünnepeljük. – Az új kenyér maga az élet; a szorgos munkáért is köszönetet mondunk ilyenkor – hangsúlyozta Varga Andrea.

„Ez a nap az összetartozás, a nemzet egységének és erősítésének ünnepe is” – folytatta. A világ számos pontján együtt ünnepelünk mi, magyarok. Fontos, hogy átérezzük augusztus 20. tartalmát, üzenetét.

– Az államalapítás nem volt konfliktusoktól mentes. Napjainkban is nagy szükség van az összefogásra, a hazaszeretetre, az együttműködésre, és a közösség érdekeinek előtérbe helyezésére – mondta az alpolgármester. – A hosszútávú, közös érdekek mentén a rövidtávú, személyes célokat háttérbe szorítva, közösségként, együtt mozdulva tettek eleink a közös cél eléréséért. Napjainkban is ez a feladat vár ránk.

A mai ünnep legfőbb üzenete: ápoljuk nemzeti értékeinket, legyünk büszkék magyarságunkra, hagyományainkra, és azokra, akik ma elismeréseket vehettek át. Hiszen munkájukkal hozzájárultak Magyarország és Miskolc hírnevének öregbítéséhez – mondta.

Mocsári László képgalériája

Az ünnepi beszédet követően a megemlékezés koszorúit, virágait helyezték el Szent István szobránál a város vezetői, politikai pártok, civil szervezetek és egyesületek tagjai. Majd megszentelték, megáldották, majd felszelték és az ünneplők között szétosztották az ünnepi kenyeret.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!