Ugrás a tartalomra

Leverte egy rabbi fejéről a kipát

Létrehozva
Közösség tagja elleni erőszak megállapításáért fellebbez a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség annak a férfinak az ügyében, akit első fokon becsületsértés miatt ítéltek el, amiért lesodorta egy külföldi rabbi fejéről a kipát.
Kép
A férfi, aki a rabbit megtámadta. Fotó: Facebook/Tett és Védelem Alapítvány

A 45 éves férfi 2018 áprilisában egy budapesti bevásárlóközpontban követte el a bűncselekményt. A férfi felismerte, hogy a kipa viselője vallási közösséghez tartozik.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság indoklása szerint a tett kihívóan közösségellenes volt, de a magatartás nem volt alkalmas riadalom keltésére, ezért a férfi tette közösség tagja elleni erőszak helyett becsületsértés vétségének minősül. Az elkövető 2017 júliusában volt kollégáját is bántalmazta, a bíróság ezért súlyos testi sértés kísérletében bűnösnek mondta ki, és a két bűncselekmény miatt három év próbára bocsátotta.

Az ügyészség szerint a férfi közösség tagja elleni erőszakot követett el, mivel magatartása riadalmat keltett az áldozatban, ezért eltérő jogi minősítés és súlyosabb büntetés, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért nyújtott be fellebbezést.

Ez is érdekelhet

börtöncella
Bántalmazták, kihasználták, megalázták cellatársukat
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik agresszívan és aljas módon vegzálták cellatársukat.
tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.