Mint írják, halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 45 éves miskolci férfival szemben. A nyomozás során beszerzett adatok alapján 2022 augusztusában egy miskolci pincében megkezdett, és a gyanúsított által felügyelt munkálatok folyamán, augusztus 31-én kilenc óra körül egy több tonnás kőtömb szakadt három munkásra. A férfiak az omlás következtében a helyszínen az életüket vesztették.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek - zárul a közlemény.
Lezárták a nyomozást a halálos tapolcai pinceomlás ügyében
Ez is érdekelhet
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
Erőszak a börtöncellában
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.