Ugrás a tartalomra

Lillafüredre ért a kisvasút pályarekonstrukciója

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. április 06. szerda 20:30
A szerelvények jelenleg a Dorottya utca és Lillafüred között járnak. Nyáron új szakaszához ér a vágánycsere, akkor majd Lillafüred és Garadna között közlekednek majd a kisvonatok. 
Lillafüredre ért a kisvasút pályarekonstrukciója - Juhász Ákos képgalériája

Továbbra is nagy erőkkel zajlik a lillafüredi kisvasút pályájának rekonstrukciója. A munkálatok miatt március második felében átmenetileg ismét szünetelt a LÁEV menetrendszerinti közlekedése, ugyanis a lillafüredi végállomáson és környezetében is megkezdődött a vágányok cseréje. A szerelvények most ismét közlekednek a Dorottya utcától, Lillafüreden azonban ideiglenes végállomáson állnak meg – mondta el lapunknak a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút (LÁEV) üzemigazgatója.

- A munkálatok jelenleg több szakaszon is zajlanak. Lillafüred környezetében az ottani delta két ágát már teljesen elkészítették, azalatt volt szükséges vágányzárat elrendelni, amíg ezeken dolgoztak. Jelenleg a harmadik ág, vagyis az állomás előtti szakasz cseréje zajlik. Most a hídszigetelésen dolgoznak, de rövidesen a vágányépítés is megkezdődik – részletezte Pintyili Gergely.

Pintyili Gergely. Fotó. Juhász Ákos


Több szakaszon dolgoznak

Húsvét után az ottani útátjáróban is cserélik a síneket, de rövidesen befejeződik az alagút utáni ívhíd, vagy ahogyan a köznyelvben hívják, görbehíd felújítása. Garadna felé is a vége felé járnak az ősszel kezdődött vágányépítési munkálatok, a Levente forrásig már készen van a pálya. 

Jelenleg a görbehíd és a Jávorkúti elágazás között dolgoznak: előbb a vízelvezetést oldják meg, utána viszont már ott is a vágányokat építik. A Közép-Garadna és Garadna között, valamint a Dorottya utcai és majláthi telephely között pedig már korábban elkészült a pálya.

Ahogyan azt fentebb említettük, a kisvonatok jelenleg a Dorottya utca és Lillafüred között közlekednek, ebben azonban egy hónap múlva változás várható. 

- Körülbelül egy hónap múlva megkezdődik a Majláth és Lillafüred közötti pályaszakasz felújítása is, ezt azért nyáron végezzük, hogy ősszel, télen az építkezés már semmiképp se lehessen gátja a pandémiás helyzet miatt két éve szünetelő Mikulás vonatnak. Bízunk benne, hogy a járványhelyzet is engedi, és idén végre ismét begördülhetnek a szerelvényeink a lillafüredi mesebirodalomba – mondta Pintyili Gergely.

Felújítás alatt. Fotó: Juhász Ákos


Rövidebb útvonalon

A kisvonatok szerelmeseinek azonban nyáron sem kell lemondania az élményről: a szerelvények várhatóan Lillafüred és Garadna között járnak majd. „Köszönhetően ennek, a nyári időszakban is a kisvasúttal lesz megközelíthető az újmassai Őskohó, a garadnai erdészeti gyűjtemény és a tavaly nyitott Garadna Grund, ami már most nagyon népszerű a gyerekek körében” – hangsúlyozta Pintyili Gergely, aki hozzátette: a tervek szerint ezt követően már csak egy, az alagút és a görbehíd közötti szakasz vágánycseréje marad majd hátra. 


Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a lillafüredi kisvasút teljes felújítása még 2020-ban kezdődött. A több milliárdos nagységrendű kormányzati támogatással megvalósuló munkálatok részeként az elmúlt közel két évben teljesen megújult a gördülőállomány (vagyis a mozdonyok és a kocsik), a Dorottya utcai és a Garadnai végállomások és azok környezete valamint a lillafüredi végállomás épülete részlegesen. A pályarekonstrukció pedig tavaly kezdődött el és jelenleg is tart.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!