Ugrás a tartalomra

LMP: "Magára hagyta a leszakadó régiókat a kormány!"

Létrehozva
A magyar nemzet egy és bonthatatlan, ezt valljuk 100 éve a trianoni döntés óta - fogalmazott Kendernay János miskolci sajtótájékoztatóján. Az LMP társelnöke azt mondta, hogy nem határozhatja meg a magyarságunkat az, hogy ki melyik részén él a határnak, és hogy ki hol tesz eleget pénzügyi kötelezettségének.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A politikus szerint a kormány pedig folyamatosan úgy kommunikál: hogy összefogtak azokért, akik a veszélyhelyzetben értünk küzdenek, közben viszont a multinacionális vállalatokat, az oligarchákat és a haverokat támogatja.

- A nemzet kap emlékezetpolitikát, hogy ne gondoljon a jövőre, a nép kap konzultációs ívet, hogy ne gondoljon a mára, az emberek kapnak gyűlöletpolitikát, hogy ne gondoljanak a múltra, a magyarok nagyjaira. Az önkormányzatok pluszfeladatokat kaptak bőségesen, de cserébe elvonták a forrásaiknak a jelentős részét. a Fidesz is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kelet-magyarországi régió ilyen kiszolgáltatott ilyen nehéz helyzetbe van jelenleg is - fogalmazott Kendernay János, az LMP társelnöke. 

Ez is érdekelhet

Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.
Rúsz Márton
Rúsz kilenc napos ciprusi kalandja
MiskolcSport
Újabb nemzetközi küldéseket kapott a FIFA-jelvényes miskolci labdarúgó játékvezető.