Ugrás a tartalomra

LMP: szükség van a közösségi közlekedés állami támogatására!

Létrehozva
A településeknek közösen kell fellépniük annak érdekében, hogy az állam ne vonuljon ki a helyi közösségi közlekedés támogatásából – jelentette ki csütörtöki miskolci sajtótájékoztatóján az LMP parlamenti frakcióvezetője.
Kép
Keresztes L. Lóránt - Fotó: Juhász Ákos

Keresztes L. Lóránt úgy látja, hogy ezzel a döntéssel a települések még nehezebb gazdasági helyzetbe kerülnek, a járatokon pedig növekedhet a zsúfoltság. A politikus miskolci látogatásán úgy fogalmazott: hogy a kormány ezzel magára hagyja az önkormányzatokat, amelyeket a járványhelyzet miatti bevételkiesések egyébként is nehéz helyzetbe hoztak. A politikus szerint a probléma a többi közt Miskolcot érinti majd a legsúlyosabban. Annak ellenére, hogy a város jól teljesített a koronavírus elleni védekezésben.

A frakcióvezető kijelentette az ügyben fontosnak tartják az önkormányzatok összefogását is, „ideértve kormánypártiakat is. Felszólította a települési vezetőket, vagyis polgármestereket, hogy közösen szólaljanak fel saját városaik polgárai érdekében.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.