Ugrás a tartalomra

M30: Zárva van a pálya, a henger játszik rajta

Létrehozva
A nemrég átadott M30-as várhatóan hosszú hónapokra zárva lesz Szikszó közelében.

Az elmúlt időszakban az M30-as 38-as kilométerénél, Szikszó térségben az autópálya szerkezete több helyen is elmozdult, megcsúszott. Emiatt a burkolaton repedések jelentek meg - taglalja a pályazárás okait a MKIF – Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt.

Közlésük szerint az elmozdulás idővel olyan mértékűvé vált, hogy az már veszélyezteti a biztonságos közlekedést.

"Társaságunk, felelős üzemeltetőként úgy döntött, hogy a pályát mindkét irányban, teljes szélességében lezárja, azon forgalom így nem haladhat.

Erre várhatóan február 17-én, szombaton reggel kerül sor. Addig is kollégáink a szokásosnál is sűrűbben ellenőrzik a pálya állapotát."

- írják.

Az M30-as autópálya szóban forgó szakasza még garanciális időszakban van, így a beruházó Magyar Állam felszólította a kivitelezőt a javításra és a hiba okának megszűntetésére. Mivel a munkálatok a pálya alapját, földművét is érinthetik,

várhatóan hosszú hónapokra zárva lesz az M30-as Szikszó közelében.

Ehelyett a következő kerülőutakat javasolják:

  • Tornyosnémeti felől:kiterelés M30 autópálya Szikszó csomópontban -> 3-as út -> visszatérni a Felsőzsolca M30 autópálya 30-as csomópontban lehetséges,
  • Kassa-Košice felé:kiterelés M30 autópálya Felsőzsolca 30-as csomópontban -> 3-as út -> visszatérni az M30 autópálya Szikszó csomópontban lehetséges,
  • Bánréve és Miskolc-észak felé:kiterelés a Miskolc- észak/Kazincbarcika M30 autópálya 33-as csomópontban -> 306-os sz. út -> 26-os sz. út.

 

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.