Ugrás a tartalomra

Május közepén kezdődhet vitorlás szezon a Balatonon

Létrehozva
A sok bizonytalanság után biztossá vált, hogy a hagyományoknak - és a terveknek - megfelelően a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjjal rajtol el hivatalosan a 2021-es vitorlás szezon.
Kép

A magyar szövetség tájékoztatása szerint megkapták az erre vonatkozó engedélyeket, így május 15-én, szombaton 12 órakor rajtolhatnak el a hajók a Balatonfüred előtti vízterületen. Az egynapos túraversenyen – a szélviszonyoktól függetlenül – a Balatonfüred-Alsóőrs-Tihany-Balatonfüred útvonalat teljesítik majd a résztvevők.

A szövetség főtitkára, Holczhauser András a bejelentéssel kapcsolatban hozzátette: a versenyhez kapcsolódó parti események megtartása viszont még továbbra is kérdőjeles. Egyben felhívta a résztvevők figyelmét a járványhelyzet kapcsán meghozott, és változatlanul érvényben lévő szabályok betartására.

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.