Ugrás a tartalomra

A malmoktól a Csodamalomig

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. november 09. szerda 16:29
Idei utolsó tematikus városnézését tartja szombaton a Tourinform Miskolc iroda. A séta résztvevői hallhatnak majd olyan miskolci utcanevekről, amelyekben máig megőrződött valamelyik malom neve, de természetesen el is látogatnak néhány „malom”-hoz a Fábián kapuba és a Kossuth utcába - írja közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

A városnézés résztvevői megtekinthetik az idén 30 éves Csodamalom Bábszínház épületének közösségi tereit, ahol megcsodálhatják a lépcsőházban Kismarty-Lechner Zita meseillusztrátor alkotását is. Felkereshetnek olyan helyeket, ahol egykor malmok álltak, mára azonban a belváros emblematikus tereivé váltak. A városnézés november 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor indul a Tourinform irodából. Előzetes regisztráció nem szükséges.

Bár ebben az évben ez az utolsó előre meghirdetett garantált városnézés, a Tourinform iroda idegenvezetői már most a következő évi séták tematikáján dolgoznak. A 2023-as sétanaptárt várhatóan jövő év február végén teszik közzé honlapjukon. A tervek szerint a városnézések ismét márciustól novemberig tartanak majd; néhány ismétlő és újragondolt téma mellett természetesen megjelennek majd újak is. A belvárosi séták mellett jövőre is terveznek városnézéseket más városrészekben.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!