Ugrás a tartalomra

Már megvan a jövő évi Kocsonyafesztivál időpontja

Létrehozva
Városunk és a régió legnagyobb gasztro-kulturális fesztiválját 2024. március 8-10. között rendezik meg - jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármestere.
Kép
Horváth Csongor archív felvételei

A városvezető az elmúlt hónapokban széleskörben egyeztetett a Kocsonyafesztiválról, annak szervezéséről, időpontjáról. De a miskolciak részéről is számos megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, lesz-e fesztivál, és ha igen, akkor mikor rendezik meg azt. Miután a tárgyalások lezajlottak, a polgármester közösségi oldalán jelentette be a hírt, rögzítve az ország egyik legnagyobb téli rendezvényének időpontját - közölte péntek délelőtt a Városháza.

Mint emlékezetes: a városvezetés 2020-ban jelentette be, hogy hét év után hazatér Miskolcra a Kocsonyafesztivál. A rendezvény a régi időket idézve akkor hatalmas sikerrel zárt – a miskolciak és a város vendégei tízezres számban szórakoztak a régió legnagyobb gasztro-, kulturális fesztiválján. A Covid járvány után, két év kihagyással, idén márciusban rendezhettek Miskolcon újra Kocsonyafesztivált, akkor már közel 250 ezer ember jött el a koncertekre, rendezvényekre, negyedmillió ember vitte hírét a miskolci ünnepnek, a miskolci kocsonyának.

Kép

Ahogy arra a közleményben emlékeztetnek: a Kocsonyafesztivál az észak-magyarországi régió, s ezen belül Miskolc egyik legnépszerűbb rendezvénye. Először 2004-ben rendezték meg, az évek alatt egyre népszerűbb és egyre ismertebb lett a program. 2010-ben kiváló minősítést kapott a rendezvény, ekkorra már nemcsak az ország minden tájáról, de a szomszédos országokból is érkeztek látogatók a fesztiválra, csakúgy, mint bő egy évtizeddel később.

A sikere azóta is töretlen, mert Miskolc, a miskolciak büszkék a Kocsonyafesztiválra, mert ez a városé, mert ez a fesztivál Miskolcon van otthon - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.
kerékpár Miskolc. Fotó: Juhász Ákos
Újragondolják Miskolc kerékpáros közlekedésének jövőjét
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Közel egy évtized után felülvizsgálják Miskolc Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét. Szakmai konferencián vitatták meg a fejlesztési irányokat szerdán Miskolcon.
Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.