Már nem kérhetőek postán az adóbevallási tervezetek
Hozzátette: azok az adózók, akiknek nincs ügyfélkapujuk most már csak személyesen kérhetik a bevallási tervezetüket a NAV ügyfélszolgálatain.
Kiemelte: a NAV hétfő reggeli adatai szerint 350 ezren már megnézték, és ügyfélkapus azonosítás után 112 ezren elfogadták a tervezetüket a vámhivatal honlapján. Csaknem ötvenezren már adójuk egy százalékáról is rendelkeztek – jegyezte meg. Az adóhatóság az idei évtől mindenkinek – akiről a NAV munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik – készít bevallási tervezetet, tehát az egyéni vállalkozóknak is – hangsúlyozta.
Elmondta: a munkavállalók tervezete május 20-án automatikusan szja-bevallássá válik. Ezzel szemben az egyéni vállalkozóknak, az őstermelői és áfás magánszemélyeknek nem válik automatikusan a tervezet bevallássá, ők csak egyfajta visszamutatást kapnak a NAV rendszeréből, ezt kiegészítve kell beadni a bevallásokat – magyarázta Kiss Péter András.
A műsorban elhangzott, hogy 2019-ben a NAV csaknem 5,6 millió szja-adóbevallási tervezetet készített el, ez félmillióval több mint tavaly; az egyéni vállalkozóknak készült adóbevallási tervezetek pedig több mint 350 ezer vállalkozónak könnyíti meg a bevallás elkészítését.