Ugrás a tartalomra

Már nem vacognak a lakók a Szinyei Merse Pál utcai társasházban

Létrehozva
A régi kazánház tulajdonosa hétfőn délután végre beengedte a MIHŐ dolgozóit a társasház hőközpontjába, így a Szinyei Merse Pál utca 13. szám alatti lakásokban is megkezdődött a fűtési időszak. 
Kép
Fotók: Kézdi Ákos

Nem kell tovább fagyoskodnia a Szinyei Merse Pál utca 13. szám alatt élőknek, estére már az összes lakásban meleg lesz. Köszönhető ez annak, hogy hosszas huzavona után az épület egykori kazánházának jelenlegi tulajdonosa lehetővé tette, hogy a MIHŐ munkatársai bejussanak a helyiségben található hőközpontjához és visszaszereljék az elmúlt időszakban hitelesített költségosztó hőmennyiségmérőt – értesítette lapunkat röviddel ezelőtt Bartha György, a terület önkormányzati képviselője. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az érintett társasházban nem tudott elindulni a távfűtés október 8-án egy vita miatt. A nézeteltérés a lakóközösség és a régi kazánház tulajdonosa között robbant ki és elmérgesedett. A MIHŐ Kft. júniusban még hitelesítés céljából el tudta vinni a már emlegetett hőmennyiségmérőt, visszaszereléskor viszont már problémába ütközött, a helyiség tulajdonosa ugyanis nem engedte a cég munkatársait be a hőközponthoz. Így aztán a feltölteni sem tudták a fűtési rendszert, ami ellehetetlenítette a távfűtés beindítását. 

Bernáthné Barczi Judit, a MIHŐ koordinációs és kommunikációs főmunkatársa korábban lapunknak elmondta, a több mint kétszáz négyzetméteres helyiség korábban a társaság tulajdonában volt, abban régen kazánház üzemelt, ami megszűnt és csak az épület hőmennyiségmérője maradt a hőközpontban, melyet néhány éve értékesítettek, egy magánszemély részére. Ezzel neki akkor a társaság tájékoztatása szerint nem volt gondja, a hőmennyiségmérő kiszerelése után azonban egy majd’ négyszázezres számlát állított ki a tulajdonos cége a MIHŐ felé. Ennek kifizetéséhez kötötte a hőközpont megközelítését. 

Kép


A távhőcég főmunkatársa hangsúlyozta, ezzel a ténnyel nem tudtak mit kezdeni egyrészt azért, mert ők nem álltak kapcsolatban a tulajdonos gazdasági társaságával, másrészt azért, mert a távhőszolgáltatásról szóló hatályos törvény szerint „A felhasználói hőközpontot és a hőfogadó állomást, valamint az összekötő vezetéket magában foglaló helyiség, épületrész használatáért a tulajdonos a távhőszolgáltatótól térítésre nem tarthat igényt.”

A folyamat azután gyorsult fel, hogy az őszi idő beköszöntött és a társasházban élők – köztük gyermekek, idősek – fűtés nélkül maradtak, így végül elkeseredésükben a nyilvánossághoz fordultak. Ezt követően Bartha György önkormányzati képviselő segítséget nyújtott annak érdekében, hogy a felek megegyezzenek, és a vita áldozatainak, a lakóknak ne kelljen fázniuk. A kazánház régi tulajdonosa eredetileg szombatra ígérte, hogy beengedni a MIHŐ munkatársait a hőközpontba, amit a vállalat hiába várt készenlétben, nem történt meg. Hétfőn viszont délután fél négykor bejuthattak.

- Munkatársaink a hőmennyiségmérő visszaszerelése, ellenőrzése után feltöltötték a hálózatot és légtelenítették is azt, így hétfőn délután négy után elkezdhettek melegedni a radiátorok a Szinyei Merse Pál utca 13. szám alatti lakásokban is – tájékoztatta lapunkat Bernáthné Barczi Judit. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.