Ugrás a tartalomra

Már tizenhárman lábadoznak Miskolcon a szlovákiai buszbaleset áldozatai közül

Létrehozva
Az egészségügyi intézmény legfrissebb információ szerint a tizenhárom sérült közül hatan már elhagyhatták a kórházat, egy embert megfigyelésre vettek fel, hatot pedig megműtenek, vagy már meg is műtöttek. 
Kép
A megyei központi kórház központi betegellátójának épülete. Fotó: Mocsári László


Szerdáig tizenhárom főt szállítottak Miskolcra, a megyei központi kórházba a hétfői szlovákiai buszbaleset sérültjei közül, és további betegek átszállítása várható a következő napokban – erről Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. 

- A sérültek közül hatan ambuláns ellátást igényeltek, hét pácienst kellett fölvenni, egyiküket csak megfigyelésre, hatot pedig többnyire végtagsérülésekkel, ők műtéti ellátást igényelnek, vagy igényeltek. Hármuk esetében már megtörtént a műtét, a többieket pedig jelenleg az operációra készítik elő. A beavatkozás a mai vagy a holnapi napon történhet meg – részletezte az intézményvezető. 

Kép
Révész János főigazgató


Révész János kiemelte, a kórház folyamatosan tartja a kapcsolatot a szlovákiai intézmények munkatársaival. „A szlovák kollégák jelezték, újabb sérültek állapotát sikerült stabilizálni, akik szállíthatóvá váltak. Fogadásukra intézményünk felkészült, 140 ággyal,, gyakorlatilag korlátlan műtőkapacitással rendelkezünk, rendelkezésre áll húszágyas intenzívosztályunk, minden sérültet el tudunk látni” – tette hozzá. 

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, hétfőn egy magyar autóbusz ütközött kamionnal a szlovákiai D2-es autópálya Csehország felé vezető szakaszán, a pozsonyzávodi pihenőhelynél. A buszon miskolci, egészen pontosan martinkertvárosi és budapesti idősek utaztak összesen 59-en, közülük egy ember életét vesztette 21-en súlyosan, 37-en könnyebben megsérültek.
 
Cseléné Figula Edina, a Martinkertvárost is magában foglaló kettes számú választókerület önkormányzati képviselője a Miskolc Televíziónak megerősítette, az érintettek a helyi nyugdíjasklub tagjai. „A hozzátartozóktól azt az információt kaptuk, hogy hárman súlyos sérülésekkel fekszenek kórházban, ketten mélyaltatásban vannak még jelenleg is. Általában törésekkel és belső vérzésekkel kellett ellátni őket és emiatt vannak mélyaltatásban” – mondta.

A politikus elmondta azt is, az utazást nem a nyugdíjasklub szervezte, az ezzel kapcsolatot megkeresés egy utazási irodától érkezett. Mint azt a Miskolc Mának kiemelte: a sérültekkel és hozzátartozóikkal folyamatosan tartja a kapcsolatot. 

Kép
Fotó: Michal Svítok / MTI


- Vannak, akik már megkerestek engem, hozzátartozók és sérültek is. Volt olyan, aki például azt kérte, hazaérkezését követően a rehabilitáció alatt segítsünk neki kisebb dolgokban, például bevásárlásban, házimunkában, de továbbra is várjuk a megkereséseket, mindenkinek segítünk, aki hozzánk fordul – tette hozzá. 

A miskolci polgármesteri hivatal tegnap szintén közleményben jelezte: felvette a kapcsolatot a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint a magyar konzuli szolgálattal. Mindkét szervezet segíti a sérültek hazajutását.

- A munkát a külkapcsolatokért felelős munkatársunkkal együtt koordináljuk,  tehát ha szállításra, vagy bármilyen egyéb segítségre van szükség, ránk számíthatnak és természetesen bízunk benne, hogy az érintettek mielőbb teljesen felépülnek – mondta el a Miskolc Televízió hírműsorának Veres Pál, Miskolc polgármestere.

Témával kapcsolatos korábbi cikkeinket, tudósításainkat a kapcsolódó anyagok között találja. 
 

Ez is érdekelhet

25 éve a Miskolci Egyetemen – jubileumot ünnepel az Egészségtudományi Kar
MiskolcOktatás
Szakmai konferenciával, megemlékezésekkel és hagyományőrző eseményekkel ünnepelte negyedszázados jubileumát a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara. Az egy napon át tartó eseménysorozat nemcsak a miskolci felsőfokú egészségtudományi képzés elmúlt huszonöt évének mérföldköveit foglalta keretbe, hanem az észak-magyarországi régió egészségügyi és védőnőképzésének múltja előtt is tisztelgett.
Egy nap alatt több mint 500 üzleti tárgyalás a BOKIK-ban
MiskolcGazdaság
Több mint 200 szakember vett részt az Észak-magyarországi Beszállítói Fórumon, amelynek keretében 11 meghatározó vállalat képviselőivel tárgyalhatnak a kis- és középvállalkozások. A rendezvénynek október 14-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székháza adott otthont.
Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.
Bővül a város térfigyelő kamerarendszere
Miskolc
A település közbiztonságának erősítése, a közterületek biztonságának fenntartása és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében tovább bővül a város közterületi térfigyelő kamerarendszere.