Ugrás a tartalomra

Márki-Zay Péter: a második forduló legnagyobb nyeresége, hogy sikerült megszólítani a fiatalokat

Létrehozva
Az MMM előválasztási miniszterelnök-jelöltje volt a Miskolci Napló vendége.

A Miskolc Televízió vendége volt pénteken Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) előválasztási miniszterelnök-jelöltje. Stúdiónkban Bájer Máté kollégánk nem sokkal a Centrum előtt tartott utcafórum előtt beszélgetett a politikussal, aki nem mellesleg Hódmezővásárhely polgármestere is. 

Arra a kérdésre, hogy mik a tapasztalatai a második forduló eddig eltelt időszakáról, Márki-Zay úgy fogalmazott: "Az, hogy én milyen tapasztalatokat szereztem, az szinte mellékes ahhoz képest, hogy az ország mit nyert ezzel a második fordulóval. Én azt látom, hogy a legnagyobb nyereség az a hihetetlen számban megjelenő fiatal, akik először szavaznak. Az eddig leadott több mint 122 ezer (szombatra ez 166 ezerre nőtt - a szerk.) az olyan szavazó, aki az előző fordulóban még nem vett részt. Azt is sokszor kértem a rendezvényekre ellátogató fiataloktól, hogy győzzék meg akár a DK-ra eddig szavazó szüleiket, nagyszüleiket, hogy most az ország érdekében nekik is, a DK-nak is engem kell támogatnia. Karácsony Gergellyel egy olyan szövetséget alkottunk, amihez csatlakozott már, hogy mást ne mondjak az előző öt év miniszterelnök-jelöltjei közül szinte mindenki: Botka László, Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Vona Gábor, Fekete-Győr András, Pálinkás József mind aktívan részt vesznek ebben a közös kampányban. Mi valódi összefogást hirdetünk, valódi koalíciót építünk, nem gyűlölettel, szeretettel szeretnénk ezt a csapatot felépíteni, hiszen erre az összefogásra óriási szüksége lesz ennek az országnak a '22 áprilisi választásokon" - mondta.

- Ezek a fiatalok valami hihetetlen pozitív módon reagálva beszélnek még a Fideszes szüleikkel és őket is átállítják. Ez a záloga a jövő évi győzelemnek, hogy minél több olyan embert tudjunk megszólítani, akik eddig sem a baloldalban, sem a Fideszben nem látták az ország vezetésére igazán alkalmas, hiteles erőt, és most hajlandóak egy új tiszta koalícióra szavazni - tette hozzá.

A teljes beszélgetést megnézheti cikkünkben is:

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.