Ugrás a tartalomra

Mártír alapítójára emlékezett a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezet

Létrehozva
Roth Anni fényképész tiszteletére helyeztek el emléktáblát a Városház tér 7. szám alatt.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A zsidó származású, elismert fényképésznő Auschwitzba deportálásának 80. évfordulója alkalmából avatott emléktáblát a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezet, június 27-én, csütörtökön, 18 órakor a Városház tér 7. szám alatt. Az emléktáblát Veres Pál, Miskolc polgármestere leplezte le. Ezen a helyszínen volt az alapító műterme, ahol a miskolci gyülekezet is elindult, Roth Anni, Jászai Margit és Varjas Piroska gyülekezetszervező munkája nyomán. 

Kép
Roth Anni emléktáblája a Városház tér 7. szám alatt / Fotók: Juhász Ákos

Roth Anni barátnője, Varjas Piroska bizonyságtétele hatására tért meg, de mivel nem rendelkezett elegendő kikeresztelkedett felmenővel, ezért zsidóként kezelték. Bár ismertsége révén kapott menlevelet, mégis, az evangélium hirdetése érdekében vállalt sorsközösséget a zsidósággal és vonult be a helyi gettóba. 1944. június 12. és 15. között a miskolci téglagyárból Auschwitzba szállították egy marhavagonban, hetven szerencsétlenül járt társával együtt. Mivel csípőficammal élt, ezért valószínűleg azonnal gázkamrába küldték, az akkor 44 éves fotográfust. 

Kép
Madarász Tamás, a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezet egyik vezetője tartott köszöntőt 

Csolák Béla, a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezet jelenlegi igehirdetője közel másfél évtizede végez szerteágazó kutatómunkát, hogy feltárja a mártír alapító életútját és szellemi hagyatékát. Mostanra egy kiállításra való tárgyi emlék és dokumentum gyűlt össze. Ezek alapján könyvet készül írni és a későbbiekben a nagyközönség számára is látogathatóvá tennék a gyűjteményt. Ez most a Horváth Lajos utca 5. szám alatti gyülekezeti ház emeleti termében található. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.