Ugrás a tartalomra

Még idén bővítik és fejlesztik a Szentpéteri kapui temetőt

Létrehozva
Parcellabővítés, hűtőcsere, energetikai korszerűsítés, továbbá a ravatalozó részleges felújítása és a közműhálózat továbbfejlesztése – ez vár ősszel az északi városrész sírkertjére.

A Szentpéteri kapui temető bővítése 2019-re tekint vissza. – Amikor már a sírhelyes temetkezés lehetősége végessé vált, az önkormányzat kezdeményezte a parcellabővítések és a kapcsolódó közműfejlesztések terveztetését – mondta el megkeresésünkre Badány Lajos alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője a temetőfejlesztés első üteme kapcsán.

Kép
szentpéter kapui temető fejlesztés

Eszerint három parcellán négyszázhuszonöt koporsós és hatszázkettő darab urnás temetkezési hellyel bővül a sírkert, ami huszonöt évre biztosít elegendő területet a nyughelyek számára.

– Ehhez kapcsolódóan közművesítésre és az ivóvízhálózat kiépítésére is sor kerülhet. Három darab vízvételi lehetőséggel és négy belső aszfaltos úttal lesz több. Kiépítünk egy zárt csapadékhálózatot is: az új parcellák és a temető nyugati oldalának vízelvezetését övárokkal oldják majd meg a szakemberek. A fejlesztés ezen túlmenően kiterjed még a közvilágítási oszlopok telepítésére – vázolta fel a jövőbeni munkálatokat a városvezető.

Kép
szentpéter kapui temető fejlesztés

Részlegesen megvalósulhat a ravatalozó felújítása is. A hűtőberendezéseknél pedig a legszükségesebbnek ítélt esetekben a gépek cseréjét is magába foglalja a fejlesztés. – A vasbeton szerkezetének javítását, a bádogozási munkákat, az ajtók és ablakok cseréit, a beton térdfalak javítását és nem utolsósorban a meglévő irodaépület fűtéskorszerűsítését is elvégezzük – taglalta Badány Lajos, majd hangsúlyozta: a meglévő több mint negyvenéves nyílászárók cseréje energetikailag hatékonyabbá teszik majd a temető épületét.

Kép
szentpéter kapui temető fejlesztés
Fotók: Horváth Csongor

A nettó kétszázötvenmillió forintba kerülő kiviteli munkák előreláthatóan december 31-ig tartanak majd.

Ez is érdekelhet

Miskolc Filmklub – Sorsfordító helyzetek
MiskolcKultúraSzabadidő
A tavaly nagy sikerrel elindított kezdeményezés folytatásaként a Cine-Mis Nonprofit Kft. idén is megrendezi a Miskolc Filmklub programsorozatot, amely továbbra is a közös filmélményre és az azt követő beszélgetésekre épít.
Vizet osztottak a hőségben a miskolciaknak
Miskolc
A tartós hőség miatt ismét vizet osztottak hétfőn a miskolciaknak a várost vezető frakciószövetség képviselői.
Segítség azoknak, akik nap mint nap segítenek
Miskolc
A nyári hőség nemcsak az időseket viseli meg, hanem azokat is, akik nap mint nap útnak indulnak, hogy segítsenek nekik.
Él és virul a miskolci könnyűzene – tehetségkutatón taroltak a helyi fiatalok
MiskolcKultúraSzabadidő
A Tisztakosz első helyezést ért el a 13. Helyfoglaló Tehetségkutató miskolci döntőjén, míg a Lies zenekar énekes-gitárosa, Buksa Bálint különdíjjal térhetett haza. A verseny újabb lehetőségeket nyithat meg a két miskolci formáció előtt.