Visszafelé a Tiszai pályaudvar, illetve a Szondi György utca irányába két megállóhely kerül áthelyezésre néhány méterrel a Vasgyári út irányába: a Kiss Ernő utca, illetve az Ernye bán utca megállóhely, ez utóbbi csak augusztus 2-tól. A munkálatok várható időtartama a kivitelező tájékoztatása szerint húsz nap – írja pénteki közleményében az MVK Zrt.
Megállóhely-változások a 21-es és 101B-s autóbuszok vonalán
Létrehozva
A Kiss Ernő utcán augusztus 1-jén, reggel nyolc órakor kezdődő munkálatok miatt a 21-es autóbuszok a Kandó Kálmán utca, a 101B-s autóbuszok Berekalja irányába nem fognak megállni a Kiss Ernő utca megállóhelyen.
Ez is érdekelhet
Hétfőtől máshol állnak meg a buszok az Avason
Több autóbusz-megállóhelyet is áthelyeznek az Avas területén.
Exkluzív kaland a föld alatt Lillafüreden
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba vasárnap. Így ünnepelték a barlangok világnapját.
Európa-bajnokok lettek a miskolci lányok
A Balázs Győző Református Gimnázium színházi táncos szakának 9. évfolyamos növendékei Európa-bajnoki címet szereztek a múlt hétvégén Balatonfüreden - adta hírül az iskola.
Lezárult a vizsgálat a miskolci plakátokon megjelent pap ügyében
Lezárult az Egri Főegyházmegye vizsgálata a Miskolcon plakátokon megjelent, kiskorút érintő vádak ügyében.