Ugrás a tartalomra

A megélhetési költségek könnyítéséért lépne az MSZP

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2023. február 02. csütörtök 19:05
Egyebek mellett az ingatlanok szigetelését és az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának elengedését várja a kormánytól a Magyar Szocialista Párt (MSZP). 
Fotó: Juhász Ákos

A szocialisták parlamenti frakciójának képviseletében Miskolcra látogató Harangozó Tamás szerint világossá vált, hogy a magyar kormány képtelen úrrá lenni a vágtató infláción és a megélhetési válságon. A frakcióvezető-helyettes a városban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján rámutatott: a 2023-as költségvetésben a kormány ezermilliárdos plusz ÁFA-bevétellel kalkulál, ami – érzékeltette az országgyűlési képviselő – azt jelenti, hogy minden egyes magyar állampolgár százezer forintot fizet be az államnak. Az MSZP éppen ezért az alapvető élelmiszereket sújtó huszonhét százalékos adóteher nullára szállítását követeli ezekben a válságos időszakokban.

– Megengedhetetlen, hogy a magyar állam egy kiló kenyér harmadát elveszi – nyomatékosította Harangozó Tamás, majd hozzátette: pártjában továbbra sem értik, hogy ha a Paksi Atomerőműben a kilowattóránkénti tizenkét forintért állítják elő az áramot, akkor mindazért egy bizonyos szint felett miért hetven forintot meghaladóan kell fizetnie a lakosságnak.

Ezt követően a térség és Miskolc problémáiról Varga László ejtett szót, aki szerint elengedhetetlen, hogy a mára elavult fűtési rendszerrel bíró, szigetelés nélküli ingatlanokat szociális alapon felújítsák. Az elnökhelyettes felidézte: nem előzmények nélkül hívják fel a kabinet figyelmét minderre. Visszautalt arra is, hogy habár 2010 előtt Miskolcon a panelházak egyharmadát leszigetelték, a folyamatot a kormányváltás után ugyanakkor teljesen leállították.

Varga László egyúttal szembesítette a Fidesz-KDNP-t tizenhárom évvel ezelőtt tett ígéretével, melyben egy olyan országos energiahatékonysági program kívánalmát fogalmazták meg, ami a hazai ingatlanállomány évenkénti egytizedének felújításával összesen nyolcvanezer építőipari munkahely megteremtését irányozta volna elő.

– Ha ezt meglépték volna, akkor korszerű szigetelést és nyílászárókat láthatnánk családi, társas- és panelházakon szerte Magyarországon. Haladéktalanul el kell indítani ezeket a programokat! Önerő nélküli programokra és kamatmentes hitelekre is szükség volna – állapította meg a helyi politikus, aki – Miskolc példáján szemléltetve – végezetül az egyre inkább felértékelődő geotermikus tartalékok kiaknázását is javasolta az államnak.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!