Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a kátyúzás, javítják az úthibákat a város útjain

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. április 18. kedd 10:05
A sürgős kátyúzási munkákat többféle technológiával, egész évben végzi a Városgazda, nagyfelületű útjavítási munka azonban csak a melegebb idő beköszöntével, illetve az aszfaltkeverő telepek megnyitásával kezdődhet el.
Fotók: Horváth Csongor


Megkezdődtek a nagyvolumenű kátyúzási munkák Miskolcon – jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője. Mint mondta, a munkálatokat a közbeszerzésen nyertes cég egyszerre négy brigáddal, négy helyszínen kezdte meg: elsőként a Szinva-Fonoda utcákon, Bogáncs utcán, Bertalan-Erenyő utcákon és Ómassa területén tüntetik el az úthibákat.  

- Társaságunk útellenőri szolgálata egész évben figyeli az utakat, előzetes felmérésük és a munkák előkészítése után közel 14700 négyzetméter felületen, mintegy 1500 köbméter aszfaltot dolgoznak majd be a következő hetekben – mondta el Kertész Béla, aki hozzátette, a felújítások innentől folyamatosan haladnak majd a város különböző útjain, elsőként a fő közlekedési, és a tömegközlekedés által használt útvonalakat, később a kisebb gyűjtő utakat, és a lakótelepi utakat javítják. 


A műszaki vezető felhívta a figyelmet, hogy a felújítások és javítási munkák idején a városban több helyen kell számítani félpályás korlátozásra, a forgalmasabb szakaszokon torlódás alakulhat ki.

- A Városgazda folyamatos tájékoztatást ad honlapján az útfelújítással érintett helyszínekről. Ugyanakkor kérik a közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amelyet minden esetben táblák jeleznek – húzta alá.ű

A sajtótájékoztatót az egyik első kátyúzási helyszínen, a Perecesre vezető Bertalan-Erenyő szakaszon tartották, ami egyáltalán nem véletlen – ezt már Bazin Levente (Velünk a Város/MSZP), a 16. számú önkormányzati választókerület képviselője jelentette ki. 


- Harmadik éve itt kezdődik az útjavítás, mivel a Perecesre vezető útszakasz különösen rossz állapotban van, és ráadásul vízelvezetéssel sem rendelkezik, ami esőzésekkor tovább rombolja az aszfaltréteget. Arról már korábban beszámoltam, hogy egy sikeres pályázatnak hála megtörténik a vízelvezető kiépítése az Erenyő utcán, TOP pluszos forrásból pedig az útburkolat felújítása is megkezdődhet majd, amint az állam hozzájut végre az uniós forrásokhoz – mondta el a képviselő.

A politikus emlékeztetett, a kormányzat 2019 óta elvonta a helyhatóságoktól a közösségi közlekedés állami támogatását, az iparűzési adó egy részét, az idegenforgalmi adót és a gépjárműadót is. „Ezek súlyos milliók elvonását jelentik, az önkormányzat ennek ellenére tartja kiemelten fontosnak az utak karbantartását, és végezteti folyamatosan az kátyúzást, útjavítást” – zárta Bazin Levente. 

További hírek

Olvasnivaló