Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a miskolci szökőkutak karbantartása

Létrehozva
A szükséges munkálatokat mindegyik szökőkútnál elvégzik, üzembe azonban később, csak a veszélyhelyzet visszavonását követően helyezik őket.
Kép

Hosszú éveket követően tisztasági festést kaptak a Hősök terén található szökőkutak medencéi. A létesítményeket utoljára tizennégy évvel ezelőtt, az akkor megújult tér kialakításakor festették le, a medencék így mostanra megértek az újrafestésre.

Bár kétségtelenül ez a leglátványosabb munkafázis, a karbantartás során az összes szökőkutat átvizsgálják, és a meghibásodott elemeket javítják, vagy cserélik. Üzembe viszont csak később helyezik őket – tudtuk meg Kálnayné Vécsi Zsuzsannától, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kommunikációs munkatársától.

Kép
Fotó: Juhász Ákos


- A járványhelyzet még nem múlt el így nem volna szerencsés a kutakat beüzemelni az abból kicsapódó pára miatt. Folyamatosan figyeljük a járvánnyal kapcsolatos rendeleteket, ajánlásokat, és ezek tükrében, egy későbbi időpontban, várhatóan csak a veszélyhelyzet visszavonását követően helyezzük üzembe a szökőkutakat – mondta.

Miskolcon egyébként összesen 10 működő szökőkút van: a belvárosban a Centrumnál, a Hősök terén, a Szinva teraszon, az Erzsébet téren és a Népkertben üzemelnek a kutak, ezen kívül az Újgyőri főtéri Toboz, valamint az Otthon étterem, a Sportcsarnok előtti, a Petőfi téri és az Árpád úti szökőkút működik.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.