Ugrás a tartalomra

Megkoszorúzták a Szent István szobrot Felsőhámorban, majd megszegték az ünnepi kenyeret

Létrehozva
Népkerti zászlófelvonással vette kezdetét kedd reggel az augusztus 20-ai megemlékezés Miskolcon. Délelőtt Felsőhámorban tisztelegtek az államalapító király előtt, majd megszentelték és megszegték az újkenyeret is.
Preview Image
Felvonták a lobogót a Népkertben. Juhász Ákos képgalériája

Az augusztus 20-ai programok Miskolcon – a hagyományoknak megfelelően – reggel 9 órakor kezdődtek az Országzászló felvonásával a Népkertben.

Augusztus 20. az államalapítás ünnepe, amikor Szent István országépítő munkájára emlékezünk. Az ő tiszteletére tartott megemlékezést és koszorúzást az önkormányzat kedden Felsőhámorban, a Szent István szobornál.

Az ünnepségen Szopkó Tibor alpolgármester mondott beszédet, melyben méltatta a nagy király ország- és nemzetépítő tevékenységét.

Szent István Intelmeiből idézve az alpolgármester úgy fogalmazott, „türelmesnek kell lenni azokhoz is, akik nem férnek a hatalomhoz, és irgalmasnak kell lenni minden erőszakot szenvedőhöz”.

Kép

– Egy ország vezetésének és népének is olyannak kell lennie, hogy ne hagyja, hogy legyenek erőszakot szenvedők, hogy legyenek kiszolgáltatottak – húzta alá, sorolva mai világunk nagy konfliktusait.

„Szent István intelmeire jobban oda kellene figyelni, mint bármikor, mert ma európainak lenni egyet jelent a zsarnokság elleni kiállással, az igazságtalansággal szembeni küzdelemmel, egyet jelent azok védelmével, akik nem férnek a hatalomhoz, akik erőszakot szenvednek”, hangoztatta Szopkó Tibor.

– A mi európaiságunk alapjait ő rakta le, és védte azokat az értékeket, amiket Európa magáénak vall. Én hiszek ezekben az értékekben, ahogy a magyarok is hisznek bennük, még akkor is, ha manapság túl sokan és túl sokat tesznek azért, hogy megkérdőjelezzék őket – vélekedett, felhívva mindenki figyelmét arra, hogy legyen büszke és méltó Szent István örökségére.

Preview Image
Megemlékezés és koszorúzás Felsőhámorban. Juhász Ákos képgalériája

Az ünnepi beszédet követően politikai pártok, városi intézmények és civil szervezetek vezetői, képviselői megkoszorúzták Szent István szobrát. Ezt követően Szabó József, a Miskolc-Diósgyőri Római Katolikus Plébánia plébánosa megáldotta, majd megszegte az ünnepi kenyeret, amiből a jelenlévők is kaptak egy falatot.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.