Ugrás a tartalomra

Megszépítik Miskolc közterületeit

Létrehozva
Folyamatosan zajlik a munka: virágok tízezreit gondozzák szerte a városban.
Kép
Fotó: Juhász Ákos Képünk a tavalyi munkák során készült

Miskolcon virágok ezrei díszítik a közterületeket. Ezt az állapotot persze csak folyamatos munkával lehet elérni, ami minden évben a Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda Nonprofit Kft. feladata.

"Tavaly ősszel a cég munkatársai közel kétezer négyzetméteren ültettek el virágokat a város számos pontján: árvácskából közel 60 ezret, nárcisz, tulipán és gyöngyike virágzó hagymáiból pedig 14 ezret telepítettek, amelyek az idei tavaszig díszítették a közterületeket.  Ezek mostanra már elvirítottak, helyükre azonban már ültetik az újabb egynyári virágok palántáit" - fogalmaz a polgármesteri hivatal sajtóosztályának közleménye.

A növények további törődést igényelnek. A Városgazda dolgozói a gyomtalanítás után is folyamatosan öntözik, és többször kapálják majd a virágágyakat többek között a belvárosban, a Győri kapuban, Miskolctapolcán és Lillafüreden is. Így biztosítható, hogy a több tízezer virág egész nyáron díszítse Miskolcot.

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.