Ugrás a tartalomra

Megszületett az első tősgyökeres miskolci alpaka bébi a Baráthegyen

Létrehozva
A bohókás kis négylábú szinte azonnal a majorság lakói és a látogatók kedvencévé vált.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Néhány nappal ezelőtt adott életet utódjának a Baráthegyi Majorság alpakapárja, Izabella és Pumukli. Az új jövevény ugyan még nem kapott nevet, a látogatók azonban szinte azonnal a szívükbe zárták. A kis négylábú tősgyökeres miskolcinak számít, ő az első, aki itt született. 

A majorságot is üzemeltető Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke, Jakubinyi László a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, mivel az alpaka gyapjú a legfinomabb alapanyagok közé tartozik a világon, így azt a majorságban is igyekeznek hasznosítani, például nemezt készítenek belőle. Nyugodt, barátságos természetük miatt viszont elsősorban terápiás állatként tartják őket.

Kép
Jakubinyi László. Fotó: Juhász Ákos

A Peruban őshonos párosujjú patás Andokban élő, vad ősét az inkák háziasították a 2–4. század környékén. Magyarországon mindössze öt helyen lehet találkozni alpakákkal. 

Jakubinyi László kiemelte, tíz évvel ezelőtt egy olaszországi alpakafarmon jártak tanulmányúton, onnan jött az ötlet, hogy ilyen állatokkal bővítik a majorságot terápiás céllal. Az első két érkező, Kleopátra és Pumukli volt hat évvel ezelőtt. Ma pedig már az ötfős csapat színesíti a Baráthegyi Majorság lakóinak életét.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.