Ugrás a tartalomra

Megszületett az ítélet

Létrehozva
Több éves pereskedés ért véget, megszületett az ítélet a hejőcsabai cementgyár ügyében. A Miskolci Törvényszék 2021. februárjában hozott ítéletét, a Kúria hatályon kívül helyzete és új határozat hozatalára utasította. A Törvényszék most egy szakértői véleményt használt ítélkezése alapjául, e szerint: az alperesi hatóság alaphatározatát hatályon kívül helyezte, vagyis az ügyet megszüntette.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék közigazgatási tanácsa a cementgyári ügyként ismert közigazgatási peres eljárásban - közölte a Miskolci Törvényszék szerkesztőségünkkel.

Az előzményi eljárásban a Miskolci Törvényszék 2021. február 9-én hozott ítéletét – melynek tárgya a HCM 1890 Zrt. részére kiadott egységes környezethasználati engedély tárgyában hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata volt – a Kúria hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította azzal, hogy meghatározta az új eljárás kereteit, valamint a bizonyítás tekintetében is iránymutatást adott - emlékeztettek a közleményben.

A megismételt, jelen ítélettel lezárult eljárásban a törvényszéknek az engedélyezési eljárás megfelelősége körében kellett döntenie, amelynek keretében csakis különleges szakértelemmel, vagyis megfelelő kompetenciával rendelkező szakértő kirendelésével megválaszolható kérdésekben kellett állást foglalnia - fogalmazott a Miskolci Törvényszék.

A közlemény szerint a perben kirendelt szakértő az engedély kiadásakor a hatóság részéről vizsgált több szegmens tekintetében, így a hatásterület modellezése, a levegőtisztasági és zajvédelmi mérések, számítások pontossága, összhangja, a határértékek jogszabályoknak való megfelelősége, illetve a modellezés módszertana körében tárt fel hiányosságokat, pontatlanságokat, belső ellentmondásokat.

A törvényszék az aggálymentes szakértői véleményt ítélkezése alapjául elfogadta és az alperesi hatóság alaphatározatát a módosító határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte új eljárás lefolytatására utasítás nélkül.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.