Ugrás a tartalomra

Megtalálták a bükkaranyosi Tóth Balázs holttestét

Létrehozva
A 19 éves fiatal még augusztus 20-án tűnt el, barátai, ismerősei hetek óta keresték a hatóságokkal együtt. 

Információink szerint megtalálták pénteken délelőtt a Bükkaranyosról még augusztus 20-án ismeretlen helyre távozott Tóth Balázs holttestét. Informátorunk tájékoztatása szerint a testet Harsány és Bükkaranyos között, a helyi TV-torony lábánál találták meg. A halál tényét Balázs édesanyjának Szkárosi Krisztinának a Facebook-profilja is megerősíti, ami feketébe borult a legfrissebb posztban pedig így búcsúzik fiától: Szívem szétszakad, légy boldog odaát, örökké szeretünk!”

Varga Rudolf, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese lapunk érdeklődésére annyit közölte, a Miskolci Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint szakértők bevonásával vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit. 

Frissítünk!

Facebook-oldalunkon, a cikkünk alatt közölték, hogy pénteken este héttől gyertyagyújtást szerveznek Balázs emlékére Bükkaranyoson, a falu végén, az utolsó buszmegállóban.

"Megkérünk mindenkit aki úgy gondolja , hogy tiszteletét teszi , hogy minden féle támadást mellőzzünk a mai napra , csak adjuk meg a végső tiszteletet Balázsnak!" - írják.

Ez is érdekelhet

Látók és nem látók tandemeztek át Miskolcon
MiskolcSportVéleményEgészségSzabadidő
Különleges programot szervezett szombatra a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
A Bükk lábánál nyílt napoztak
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
A Szent Ilona Cserkészcsapat szervezésében akadály- és ügyességi versenyeket tartottak a Bodnár Gábor Cserkészparkban.
Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete
A koreai kultúrát ünnepelték a Miskolci Egyetemen
MiskolcVilágOktatásKultúra
Koreai napot rendeztek a Miskolci Egyetemen, ahol a résztvevők a dél-koreai kultúrával, hagyományokkal és a két ország kapcsolataival ismerkedhettek meg. Az esemény vendége volt Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete is.
Képgaléria
Ünnepi Könyvhét pénteken
Dedikálók meséltek a Könyvhétről
MiskolcKultúra
„Sok az érdeklődő az eső ellenére is” – több író és írónő is erről számolt be a Könyvtér, vagyis a Szent István tér színpadán pénteken. Beszéltek írásaikról is az érdeklődőknek.