Ugrás a tartalomra

Megtartja idei első bemutatóját a Csodamalom Bábszínház

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2020. október 16. péntek 17:18
A Talpas és a többiek című darabban Kányádi Sándor mackójának a történetét ismerhetik meg a kicsik vasárnap.

Szabó Attila igazgató elmondta, a szeptember végére kiírt bemutatót technikai okok miatt kellett elhalasztani. – Október 4-én és 11-én a Mazsola előadásunkat játszottuk, de ami késik, nem múlik: rövid szünetet követően a Talpas és a többiek szereplői – köztük a negyedéves bábszínész hallgató, Bartha Bendegúz, aki vendégművészként lép fel – a bemutatóra készülnek Sramó Gábor rendező irányításával – mondta az igazgató, aki úgy nyilatkozott, a hétköznapi szervezett előadások számának csökkenésével kevesebb iskolás és óvodás csoporthoz tudják eljuttatni produkcióikat. – A hétvégi matinékra, melyek fél 11-kor kezdődnek, szeretettel várjuk a miskolci gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket, biztonságos körülményeket teremtettünk a bábszínház épületében és a nézőterén.

Egyszer régen, a Hargita erdejében Kányádi Sándor mackóval találkozott. Életre szóló cimboraságot kötött Ambrussal, és egy tükröt adott neki ajándékba. Mi lett a tükör sorsa? A nyuszi hogyan kergette el a rókát és miért nem ijed meg már a saját tükörképétől? Az erdő lakóinak életéből és a tükör fordulatos történetéből mesefüzér válik, s amikor az erdei mézünnep alkalmából az író helikopterrel ismét visszatér a barátaihoz, megtudhatjuk például azt is, hogyan lesz egy medvéből borbély.

Klim Zsolt színész elmondta, előadástól és közönségtől függ, hogy a gyerekek figyelmét le tudják-e kötni háromnegyed órára. – Szerencsére ez az előadás folyamatos, nincsenek benne úgynevezett céltalan jelenetek. Mindegyik le fogja kötni a gyermekek figyelmét. Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatójának rendezése garancia a darab sikerére – mondta a főszerepet játszó színész.

További hírek

Olvasnivaló