Ugrás a tartalomra

Megújul a Centrum előtti szökőkút

Létrehozva
A formabontó alkotást harmincnégy évvel ezelőtt adták át, a felújítás már nem volt tovább halasztható.

Kép
A bontás után most már az új szerelvényeket építik be. Fotó: Juhász Ákos

Felújítják a Centrum előtti szökőkutat. A munkálatok még az ősszel kezdődtek, ekkor a régi csöveket és szerelvényeket bontották el, majd biztonsági okokból a szökőkutat kordonokkal zárták körbe.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közlése szerint a beruházás már halaszthatatlan volt, ugyanis a szökőkút felszín alatti csőrendszere az elmúlt években teljesen elkorrodált, a csövek kilyukadtak.

Kép

Az őszi bontást követően a tél folyamán előkészítő munkálatokat végeztek a társaság műhelyében, néhány napja pedig az új csövek beépítése is megkezdődött. A felújítás, a szükséges ellenőrzés és a próbaüzem után idén tavasszal, a hagyományoknak megfelelően május 11-én, vagyis Miskolc város napján indítják újra a szökőkutat (társaival egyetemben).

A város központjában található szökőkút és ivókutak Balatoni Klára iparművész leghíresebb alkotása. Az akkor igencsak formabontó alkotást a kozterkep.hu információi szerint 1985-ben kezdték el építeni, és 1988-ban adták át.

Kép

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.