Ugrás a tartalomra

„A megye rendőrei jól teljesítettek”

Létrehozva
Bár az úgynevezett Tinder-csalókkal új bűncselekményforma is feltűnt 2021-ben Borsodban, összességében elmondható, hogy tavaly jelentősen csökkent a törvényszegések száma a megyében 2019-hez képest.

93 százalék – jelenleg így áll a rendőri állomány „feltöltöttsége”, mondta el újságírói kérdésre a megyei rendőrfőkapitány. Kiss Attila úgy fogalmazott, „ez az elmúlt tíz év legrosszabb eredménye”, de országosan még így is „kimondottan jó arányról” beszélhetünk Borsodban. Azt is hozzátette, hogy hamar fel tudnák tölteni a létszámot, hiszen sokan jönnének haza például a fővárosból.

– Ezzel azonban Budapest, vagy más megyék képességeit csökkentenénk – mutatott rá, hozzáfűzve: még nagyobb erőbedobással feküdtek rá tehát a toborzásra, készült is egy kampányvideó, amit itt lehet megnézni:

Kedden ismét kötetlen beszélgetésre várták a miskolci, megyei sajtómunkásokat (az első ilyen alkalmat nem sokkal Kiss Attila szeptember eleji kinevezése után tartották meg). A fókuszban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2021-es munkájának eredményei, illetve annak értékelése állt.

– Jó évet zártunk, egy jó csapatot vettem át, a megye rendőrei jól teljesítettek – foglalta össze a 2021-es évet a rendőr-főkapitány.

Kép
Kiss Attila rendőr-főkapitány: jó évet zártunk. | Fotó: Juhász Ákos

Aztán persze belement a részletekbe is: tavaly jelentősen csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, a rendőrség nyomozati eredményessége pedig javult (2010-hez képest 16, 2019-hez képest több mint 2 százalékkal). A súlyos bűncselekmények felderítési arányában is az országos átlagnál jobb mutatókat produkáltak. Például: igaz, hogy rablások tekintetében országos második Borsod, de a tavalyi 48 esetből 47-et sikerült felderíteni. A lakásfeltöréseknél is közel 12 százaléknak került pont a végére 2021-ben, mint két évvel korábban.

Pedig – folytatta Kiss Attila – az intézkedések számára rányomta a bélyegét a járványhelyzet: sok kollégájuk betegedett meg, hármukat pedig el is veszítették.

Kép
Tavaly jelentősen csökkent a regisztrált bűncselekmények száma megyénkben

A személyi sérüléssel járó balesetek száma szintén csökkent, 20 fővel kevesebben sérültek meg 2021-ben, mint 2020-ban. Megtudtuk azt is, hogy húszan haltak meg a közutakon – minden egyes élet számít, de némi bizakodásra ad okot, hogy legutóbb 1963-ban (!) volt ilyen alacsony ez a szám a megyében. Figyelmeztető ugyanakkor, hogy a közlekedési balesetek közel 10 százalékát az egyébként sérülésnek jobban kitett kerékpárosok okozták tavaly.

Az is elhangzott, hogy az internet segítségével elkövetett bűncselekményekre is minden lehetséges fórumon igyekeznek felhívni a figyelmet, hiszen (a járvány miatt is) egyre nő az online-vásárlások száma, ahol csalókkal is találkozhat az ember. És tavaly megyénkben is volt már egy eset, hogy több millió forintot csaltak ki egy nőtől párkereső oldalon történt ismerkedés után. Az ún. Tinder-csalók után még nyomoz a rendőrség.

Kép
Hamarosan indul a Miskolc Televízió rendőrségi magazinja Mag Dórával, aki itt épp Janasóczki Attila szóvivővel egyeztet

A sajtó részéről több kérdés, észrevétel is elhangzott, és bejelentették azt is, hogy a Miskolc Televízióban hamarosan indul egy magazin, amiben a rendőri hivatást, az érdekesebb helyi eseteket mutatja be Mag Dóra riporter.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.