Ugrás a tartalomra

Melegszik az idő, többfelé 20 foknál is melegebb lesz

Létrehozva
Meleg, jellemzően napsütéses lesz az idő a következő napokban, a hét közepén többfelé 20 fok feletti csúcsértékek is lehetnek. A hétvégén viszont ismét lehűlés várható, ekkor már 10-15 fokos maximumokra lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Kép

Kedden és szerdán a köd feloszlása után több-kevesebb napsütés várható. Az északi megyékben eső is lehet, de másutt nem valószínű csapadék. Kedden a minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 7, a maximumhőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Szerdán a hajnali 2-10 fokról délutánra 15-21 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön általában több órára kisüt a nap, majd nyugat felől megvastagszik a felhőzet. A nap második felében a nyugati, északnyugati országrészben előfordulhat eső, zápor. Többfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik a szél is. A leghidegebb órákban 3-13 fok lesz. Napközben 18-24 fok várható.

Pénteken többfelé valószínű eső, záporeső és sokfelé erős lesz a szél is. Hajnalban 9-14, délután 11-17 fok valószínű, de a tartósan csapadékmentes keleti tájakon akár 18-21 fok is lehet.

Szombaton, október 23-án napos idő várható. Az eső délen és keleten is megszűnik, napközben lokálisan fordulhatnak elő záporok. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 10, a legmagasabb hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Vasárnap is általában napos idő lesz, csapadékra kicsi az esély. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 3, délután 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.