Ugrás a tartalomra

„Mentés másként” – Együtt az ételpazarlás ellen

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. december 17. kedd 14:05
A MiReHu Nonprofit Kft. 2024-ben ismét csatlakozott az Európai Hulladékmentes Héthez (EWWR), amely idén az élelmiszerpazarlás témájára fókuszált. A „Mentés másként” kampány célja az volt, hogy megmutassa: az élelmiszerhulladék csökkentése nemcsak megvalósítható, de elengedhetetlen is – közös összefogással és cselekvéssel.

A kampány a társadalom minden rétegéhez szólt: családokhoz, vállalkozásokhoz és intézményekhez egyaránt. Több program a közösség erejét mozgósította, amelyben a MiReHu csapata is példát mutatott: a Morzsaparti kampány során a közösségeket a megmaradt ételeik megosztására ösztönözte, míg a „ReFood Court” élelmiszermentő szigetek kialakításával a megmaradt, de még fogyasztható élelmiszerek megosztását tette lehetővé és ösztönözte.

A program egyik különlegessége az „Elpazarolt ételeink” fotópályázat volt, amelyre közel 200 alkotás érkezett. A beérkezett művek alapján készült el a „Sokkollázs” totemoszlop, amely vizuálisan hívta fel a figyelmet az élelmiszerpazarlás problémájára.

A kampány keretében városszerte közel 5000 ember találkozott figyelemfelhívó installációkkal, edukációs eszközökkel és eseményekkel, amelyek az élelmiszerpazarlás, az ültetés jelentősége és a biohulladék útjának bemutatása köré szerveződtek – ezutóbbi a MOHU Zrt. eszközei segítségével. A személyes kitelepülések és események közel 500 közvetlen párbeszédet eredményeztek az élelmiszerpazarlásról.

A MiReHu Nonprofit Kft. kiemelt figyelmet fordított a gyermekek oktatására és a jövő generációjának szemléletformálására. A NÉBIH támogatásával a munkatársak „Maradék nélkül” nagyköveti képzést kaptak, a hibrid edukációs programokon pedig közel 100 gyerek vett részt a MiReHu telephelyén.

A vendéglátóipar számára indított „Felét a Feléért” kampány is sikeresnek bizonyult. Számos étterem és cukrászda csatlakozott, köztük a Hotel Palota Lillafüred, amely azóta is napi szinten segíti vendégeit a pazarlás csökkentésében.
Nagy sikert aratott a fagyasztást népszerűsítő, a közönségkorcsolyán megvalósított élelmiszermentő akció is, amely során jelentős mennyiségű tartós élelmiszert gyűjtöttek össze, amelyet rászoruló családok számára juttattak el.


Az edukációs kampány az online térben is eredményesen működött. A közösségi média felületeken futó mémkampány, az elgondolkodtató és hasznos tartalmak segítségével közel 900 000 megtekintést és 330 ezer elérést produkáltak. A rádiós kampányok napi 25 ezer hallgatót értek el, tovább erősítve az online üzenetek hatását.

A MiReHu elkötelezett abban, hogy a jövőben is kreatív és hatékony megoldásokkal ösztönözze a közösségeket a fenntartható életmódra és a pazarlás csökkentésére.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!