Ugrás a tartalomra

Mi legyen a jegenyékkel a Tátra és Torontáli utcában?

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. október 08. csütörtök 09:10
Megőrizni úgy az utcaképet, hogy a balesetveszély se jelentsen gondot a jövőben – ez a „feladvány” a Tátra és a Torontáli utcában, ahol egy-egy jegenyenyárfasor okoz fejtörést a helyieknek. Jelezték ezt a választókörzet önkormányzati képviselőjének, aki szakemberekkel érkezett szerdán a helyszínre, hogy megoldást találjanak a problémára.

Elkísértük őket, így magunk is meggyőződhettünk róla: a fák gyökerei több helyen felnyomták a járdát, az úttest is repedezett, töredezett. Egy helyi lakos úgy fogalmazott: főleg az idősek közlekednek nehezen rajta, rendre bukdácsolnak. Az erősebb szél, a viharok azonban még súlyosabb gondot okoznak: többször előfordult, hogy autókban, házakban tettek kárt a letörő ágak.

– Vagy vissza kell nyesni a fák tetejét, ahogy azt egyszer már megtették korábban, vagy ki kell vágni őket. A viharok során nem száraz gallyak peregnek alá, hanem élő, olykor combvastagságú ágak törnek le – tette hozzá Koltai Péter.

Több mint hatvan fa szegélyezi a két utcát. Úgy tudjuk, legalább hatvan évvel ezelőtt ültették el őket. Valóban gyönyörű, ahogy sorakoznak egymás mellett a magas fák, az utca képét jelentősen befolyásolják – de most is láthattuk, hogy ágak hajolnak meg a szélnek, egészen az úttest fölött ívelnek át. A helyiek véleménye is megoszlik a kérdésben – erősítette meg a terület önkormányzati képviselője.

– Sok helyi lakos keresett meg az ügyben; voltak, akik egyértelműen jelezték: szeretnék, hogy azonnal vágjuk ki az összes fát. Mások ellenben azt akarják, hogy maradjanak meg, mert árnyékot adnak a lakásuknak, és szép a fasor – mondta Bazin Levente, aki pont azért kérte a bejárást, hogy születhessen egy szakmai javaslat. – Ez nem arról szól, hogy egyszerre tarra vágjuk a környéket, hanem ütemezett pótlásról, ennek mikéntjéről egyeztessünk.

A kétezres évek elején egyszer már visszavágták a teljes fasort, de azóta új ágak nőttek. 2017-ben pedig műszerrel is megvizsgálták a fákat, amiknek a szakemberek szerint nem az alsó törzse veszélyes, hanem azok az új ágak, amik a visszavágás után erőteljes hajtásnövekedésnek indultak. Ezek törnek le ugyanis az erős szélben.

Mindent egybevetve, úgy látják tehát, hogy hosszútávú megoldást egy ütemezett fakivágás és új típusú fák telepítése jelentene.

– Fontos, hogy ne változzon az utcakép, a fasor-jelleg megmaradjon – osztja a véleményt a város főkertésze is. Czifrusz Natália hozzátette azonban: hosszútávon mindenki megnyugvására szolgáló megoldást kell találni. – Nagyon fontos, hogy elkerüljük a baleseteket, az életet veszélyeztető helyzeteket. Szerintünk az lenne célravezető és szakszerű, ha folyamatosan, akár éveken át cserélnénk le a jegenyéket egy másik fafajtára. De azt is figyelembe kell vennünk, hogy rengeteg közmű – csapadékvíz-elvezetés, ivóvíz- és villanyhálózat – húzódik a területen.

Mocsári László képgalériája!

Bazin Levente végül elmondta, a Városgazda hamarosan egy javaslatot is tesz a lakosságnak az ültetendő fák típusára, és ők döntik majd el, hogy milyen fákat ültet a város a meglévők helyére. „Az a cél, hogy megmaradjon az az utcakép, ami most is van”, emelte ki a politikus, aki képviselői alapjából fogja támogatni a munkát.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!