Ugrás a tartalomra

Mi magunk is tehetünk a tisztább levegőért!

Létrehozva
A kültéri avarégetés visszaszorítása, megfelelő tüzelőanyagok használata és a monitoring rendszer kiépítése a célja annak a HungAIRy Life projektnek, amely 2019-ben indult el Miskolcon. A város levegőminőségének javításáról és a projekt jövőbeni feladatairól tartott előadást Nagy Dezső, a Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi referense a Kocsonyafesztivál Zöld Sátrában.
Kép

Miskolcon és a környező településeken nemrég ismét szmogriadót kellett elrendelni, ezért is különösen fontos a szálló por mennyiségének a mérése – mondta Nagy Dezső. A környezetvédelmi referens kifejtette: a Miskolci Egyetem által fejlesztett monitoring rendszert 60 kisméretű adatgyűjtő egység telepítésével alakítják ki, amelyek többségét a Miskolc Holdinggal együttműködve a városi kamerarendszer végpontjain helyezik el még az idén. Az adatok egy központi adatbázisba kerülnek, a szennyezettségről a város honlapján keresztül, illetve egy telefonos applikáció segítségével tájékozódhat majd a lakosság.

Kép

Márciusban feláll az ökomenedzser tanácsadó iroda, amelynek munkatársai kidolgozzák az önkormányzat légszennyezéssel kapcsolatos intézkedési terveit és tanácsadással is segíteni fogják a lakosságot.

A 2026-ig tartó országos projektben városunkból Miskolc MJV Önkormányzatával együttműködve a Miskolci Egyetem és a MIKOM Nonprofit Kft. vesz részt. A LIFE IP HungAIRy (LIFE17IPE/HU/000017) projekt az Európai Unió Life programjának támogatásával valósul meg.

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.